Csak focizni kellene tanítani, ha nem büdös

Négy olyan ország – Montenegró, Észtország, Horvátország, Bosznia - érte el az Európa-bajnoki pótselejtezőt, amelynek összlakossága éppencsak meghaladja Magyarországét.

Montenegrónak 625 ezer, Észtországnak 1,3 millió, Boszniának 3,8 millió lakosa van, és a "kis továbbjutók" közül legnagyobb, Horvátország is csak 4,3 milliós.

A tízmilliós Magyarországon évek óta halljuk az edzői retorikát: nem focizik elég gyerek, kevés az igazolt futballisták száma.

Akkor most vegyük alapul a FIFA-t, és tüzeljünk csípőből, ha még egyszer ostobaságokkal menti fel magát a hazai szakma.

Magyarországi regisztrált futballisták száma: 127 ezer, fogadjuk ezt el hivatalos adatnak, ha már a FIFA így számol velünk.

Horvátországnál 110 ezer, Boszniánál 69 ezer, Észtországnál 9300 van feltüntetve. Montenegróról nincs adat, nagyjából tízezren lehetnek arrafelé is, de könnyen lehet, hogy vastagon felfelé kerekítettünk.

A kevésből is lehet minőséget kihozni, ha megvan az akarat, ha felkészült és elhivatott edzők foglalkoznak a gyerekekkel, nem pedig megélhetési edzők.

Mivel valamennyi ország hasonló történelmi fejlődésű, mint Magyarország, elég valószínű, hogy ők sem kaptak jobb fizetést, nem voltak sokkal jobb pályák, továbbá a számítógépnek mindefelé megvan az elszívóhatása. Az eredmény mégis szembetűnő.

Pedig nem hallani a híres tartui utánpótlásbázisról, ami vélhetően jobb, mint az agárdi vagy a felcsúti. (Verbálisan mindenképp jobb a hazai, nem kérdés.)

Ezt a bosnyák korosztályt kisgyerekként sújtotta egy délszláv háború, etnikai tisztogatás, pár hónapos éhínség, ami a kiválasztást és a szakmai munkát vélhetően nem segítette. Mégis sikerült játékosokat nevelni, hiszen a Sevilla, a Manchester City, Roma, Lazio, Hoffenheim, a CSZKA és Lokomotiv Moszkva is ad játékost a válogatottba.

Az észt válogatottba a magyar élvonal is ad játékosokat, ami pedig azt jelzi, egy jó és eredményes csapat nem túl jó és neves játékosokból is összeállhat.

Montenegrónál ugyanez a helyzet - igaz, csak az ottani másodvonal indult felénk -, bár náluk van azért egy világsztár (Vucsinics), akit a montenegrói szakma nevelt és óvott, miközben nem döngette a mellét. Nem szidta ha kell, ha nem a külföldi edzőt, a határon belüliektől viszont követelt, számonkért, nem siránkozott. (Csak mellékesen: Montenegró amúgy kosárlabdában és kézilabdában is Eb-re jutott.)

Egyetlen pozitívum van azért: ha nekik, kis országoknak sikerült, egyszer nekünk is fog, egyszer csak leszünk mi is Szlovénia vagy Szlovákia.