Elődöntős a párbajtőrcsapat a vb-n

2011.10.15. 15:20

Harmadik mérkőzésén is jó teljesítményt nyújtott, így bejutott az elődöntőbe a magyar férfi párbajtőr-válogatott a cataniai vívó-világbajnokságon. A női kardcsapatot az orosz válogatott nagyon elverte, így az ötödik-nyolcadik helyen végezhetnek.

A párbajtőrben a kínaiak elleni negyeddöntő első párjában Somfai 4-3-ra legyőzte a 2006-ban egyéni világbajnok Vang Lejt (Wang Lei), aztán Boczkó két tust adott Csinnek (Jin) és egyet sem kapott tőle. Ezután Imre megverte Lit, ezzel az első kör után 11-6 volt az állás. A harmadik asszó közben technikai hiba miatt szünet volt, mind a négy páston állt a mérkőzés, és később is többször le kellett állni az eredményközlő rendszer meghibásodása miatt

A magyarok továbbra is pluszokkal zártak, Somfai, Imre és Boczkó is megnyerte következő párharcát. Majdnem végig tartották is ehhez magukat a magyarok, a nyolcadik asszóban azonban Somfai beleszaladt egy adok-kapokba, 14-9-es vereséget szenvedett Litől. Zárásként Boczkó ment fel a pástra, aki Vanggal szemben taktikusan őrizte meg az előnyt, majd lefelé jövet nagyon leszúrta Somfait.

Az elődöntőben a cataniai egyéni vb-győztest, illetve a pekingi olimpiai bajnokot is felvonultató olaszokon túljutott svájciakkal kell majd mérkőzni.

A magyar válogatott negyedik tagja, Szényi Péter a kínaiak ellen sem vívott.

Az első két meccsét megnyerő női kardcsapatra nehéz ellenfél várt, Oroszország válogatottjána az egyéni verseny első és harmadik helyezettje is szerepelt. A magyarok alig tudtak ellenállást kifejteni, 45-29-re kikaptak. A Benkó Réka, Márton Anna, Várhelyi Kata, Damu Dóra négyes gyorsan tekintélyes hátrányba került, négy párharc után 5-20 volt az állás. A folytatásban ugyan némileg bátrabban vívtak már a magyarok, de nem volt esélyük a győzelemre.

Negyeddöntők:

férfi párbajtőrcsapat:
Franciaország-Németország 45-41
Koreai Köztársaság-Norvégia 45-33
Svájc-Olaszország 36-33
Magyarország-Kína 45-37
(Imre plusz 6, Boczkó plusz 5, Somfai mínusz 3)

női kardcsapat:

Magyarország - Oroszország 29-45

(Bankó 0, Damu mínusz 3, Márton mínusz 4, Várhelyi mínusz 9)