Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Horrosérülés után ott lehet az olimpián

2011.10.21. 09:19 Módosítva: 2011-10-21 12:57:42
A súlyemelő Baranyai Jánosnak a pekingi olimpián kifordult a könyöke, világszerte ismert lett. Ha minden sikerül neki és a szövetségnek, 2012-ben Londonban is ott lehet, és befejezhet egy olimpiát. Az egyik legjobb magyar ugyanakkor egy banális hiba miatt az országos bajnokságon el sem indult: elfelejtették nevezni.

Az Oroszlányi Városi Súlyemelő Egyesület vezetője, Bagócs János szerint szó nincs feledékenységről, nem ezért nem nevezték versenyzőjüket. A fő probléma az volt, hogy Baranyai nemrég igazolt vissza a nyíregyházi egyesülettől, amit a szövetségnek kellett volna szentesítenie, de az erről szóló dokumentumot késve kapta meg az oroszlányi klub, és így lecsúsztak a nevezésről. (A határidő hat héttel az ob előtt volt).

baranyai janos

Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke azt állítja, sem Baranyai, sem az oroszlányi klub nem tervezte az indulást az országos bajnokságon, és értelemszerűen ezért nem is neveztek. Dobos úgy tudja, hogy a májusi Európa-bajnokságon egy negyedik és ötödik helyet szerző versenyzőnek a felkészülésébe sem fért bele a verseny. Baranyait éppen ezért a novemberi, párizsi világbajnokságra sem nevezte a szövetség. Az oroszlányi sportolónak a jövő évi, törökországi Eb lesz a fő versenye, ott szerezhet olimpiai kvótát 85 kilogrammban.

Baranyai oroszlányi, de öt éve a Nyíregyházi Vasutas SC-be igazolt, igaz, az edzéseit továbbra is Oroszlányban végezte. A pekingi olimpián kifordult könyöke sokáig nem jött rendbe, csak 2010-ben indult először versenyen. Klubja azonban nem tudta fizetni, így februártól munkanélküli lett. Már a terembérletért és a gyakran törő súlyok cseréjéért sem fizetett a Nyíregyháza az Oroszlánynak. Baranyai ezért otthon, egy garázsban alakította ki az edzőtermét, és egyedül készült. A munkanélküli, segélyen élő súlyemelőn a szövetség is segített, több százezer forintért tárcsákat vásárolt neki. Baranyai végül visszatért az oroszlányi klubba, helyzete tisztázódott, csak az ob-ról maradt le.

Arról sem teljesen. Bár nem nevezett, végül mégis megjelent a kecskeméti országos bajnokságon abban a reményben, hogy elindulhat. 82,40 kilóval bemérlegelt, de a technikai bizottság nem adott szabad utat neki. Sokáig még azt sem akarták, hogy versenyen kívül induljon. Végül ebbe belementek, de a 105 kilósok közé vezették be adatait. Baranyai lökésben és szakításban is megcsinálta a kezdőfogást, de a sok vitatkozás után elment a kedve az egésztől. Összeredménye 293 kilogramm lett, 12-vel több mint a győztes Pócz Vajk Károlyé. Az áprilisi Eb-n Baranyai 361 kilót teljesített összetettben.

Fair Play Bizottság jutatthatja olimpiára

A magyar férfi súlyemelők minden valószínűség szerint csak egy olimpiai kvótát tudnak szerezni, erre leginkább az Universiade-győztes Nagy Péternek van esélye. Dobos Imre azért reméli, hogy még egy kvótát kaphatnak Baranyai Jánosnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottságának segítségével. „Mindenki emlékszik Baranyai súlyos sérülésére Pekingben, kimutatták, az egész olimpiai legnézettebb és legtöbbet visszajátszott jelenete lett az övé. Ha kijutna Londonba, biztosan most is sokan kíváncsiak lennének rá. Ez a súlyemelősportnak és a magyaroknak is nagyon kedvezne” - mondta Dobos.

Baranyainak a kvótához minimum érmesnek kell lennie a jövő évi Európa-bajnokságon. Ha dobogóra áll, a Magyar Olimpiai Bizottság kérelmet nyújt be a Fair Play bizottsághoz, hogy támogassák a súlyos sérülésből ismét világszínvonalra jutott súlyemelő indulását az olimpián. Dobos elmondta, hogy ugyan a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) is oszthat szabad kvótákat, onnan nem tudják megszerezni.

Nem akarják, hogy a szervezet vezetőjét, Aján Tamást támadják, hogy a magyaroknak kedvez. Másrészt, az IWF alapelve az, hogy azoknak a fejlődő országnak juttasson kvótát, akik más sportágban nem képviseltetik magukat az olimpián.

Aján elmondta, a szíve azt diktálná, hogy Baranyai szabadkártyával olimpikon legyen Londonban, de a keze meg van kötve, az IWF nem adhat neki.

Baranyai túl tudott lépni a pekingi sérülésén, nem szokta visszanézni a horrorisztikus képeket, ha csak beléjük nem botlik valahol az interneten. „Lelkileg gyorsan fel tudtam dolgozni a balesetem, egy pillanatra sem gondoltam, hogy vége lehet a karrieremnek. A rehabilitációs időszakot ugyan nehezen viseltem, alig pár kilós súlyokat emelhettem csak. Én reménykedem, hogy az Eb-n sikerült kvótát szereznem, 2008-ban is onnan jutottunk ki, igaz, én súlycsoportot váltottam, mert a 77 kilóhoz mindig sokat kellett fogyasztani. A 85 kilós súlycsoportba most kezdek csak beleerősödni, számokat egyelőre nem mondanék, hogy mennyit emelhetek, de a Eb-re jó formában leszek."