Világbajnokságra készültünk, nem kalandra

Tavasszal még abban sem voltak biztosak a raftingosok, hogy egyáltalán részt tudnak majd venni a világbajnokságon, a kellő támogatással ez végül összejött, de a helyszínen egész mással szembesültek, mint amire számítottak.

„A táborunkat Turrialbában, egy bikafuttató aréna melletti futballpályán jelölték ki. Bambuszállványokra fóliát erősítettek, ez alá vertük fel a sátrakat, ha nem akartuk, hogy szétáztasson az eső minket. Pár nap után a sátrak között felázott utakat mi burkoltuk le egy ott talált kavicshalom darabjaival. Meleg víz nem volt, a WC-kből is csak pár működött, ezt még nevezhetjük romantikusnak is, de a versennyel sem volt minden rendben. Világbajnokságra készültünk, nem kalandra!” - számolt be Simon Ádám, raftingválogatott tagja.

Fotó: vizezz.hu

A szervezők a sportolókat busszal egy hegytetőre szállították, onnan pedig egyórás gyaloglás várt rájuk, mert őket nem vitték hóláncos traktorokkal a dagonyán át a folyóhoz, mint a bírókat. Ez később is állandó programmá vált, ha a folyón lementek, félórás hegymászás következett a dzsungelben. Többen már ettől izomlázat kaptak.

Ez alapvetően meghatározta a magyar esélyeket is. Mint Simon elmondta, ők akkor tudnak jól menni, ha húszszor végig evezhetnek a pályán. A gyaloglás miatt azonban csak négyszer sikerült nekik. „Mivel mi keveset tudunk igazi vadvízen gyakorolni, meg kell tanulnunk a pályát, a legjobb íveket. Akik vadvízen nőttek fel, már ösztönszerűen megtalálják ezeket”.

A versenybírók sem álltak a helyzet magaslatán, még a rajtok előtt tíz perccel sem tudták pontosan megmondani, honnan kell indulni a hajókkal. Újra és újra változtatták a starthelyet.

Valakinek csak kéne tudni a szabályokat

A magyar férficsapat ilyen körülmények között zaklatottan, saját bevallása szerint is csapnivalóan ment a sprintben, utolsó előttiek lettek. A botrány még csak ezután jött, a head-to-head (H2H) számban. Az első körben Indonéziát verve jutott a legjobb 16 közé a magyar egység. A 8 közé Chilével kellett meccselniük. Mivel a magyarok mentek jobb időt az első körben, a szabályok szerint ők voltak a pályaválasztók. A vadvízen ez különösen fontos, mivel a folyó más-más szakaszáról indulnak, nem mindegy, hogy ki tud előnybe kerülni a lentebbi részeken.

Az egyik versenybíró viszont másként tudta a szabályt, azt állította, hogy a H2H verseny második körében még az előző napi sprint ideje alapján döntik el a pályaválasztót, ebben viszont Chile volt jobb. „Ezzel a tudattal sétáltunk fel a dzsungelen keresztül félórás túrával a rajthoz. Amikor aztán odaálltunk a startpozícióra, az indítóbíró azt mondta, mivel az előző körben mi mentünk jobbat, mi választunk”.

A chileiek aztán heves vitába szálltak a bíróval és a magyarokkal. A bíró rádión kért segítséget, azon megerősítették, hogy a magyarok választanak. “Bár voltak aggályaink, beválasztottuk a gyorsabbnak tartott bal pozíciót és meg is nyertük a futamot”.

A chileiek azonban óvtak, és helyt is adtak panaszuknak. Meg kellett ismételni a futamot.  „Megtörve, idegesen sétáltunk fel ismét félórás dzsungeltúrán a rajthoz és a jobb oldali pozícióból indulva nem tudtuk megismételni az előző erős futamot, így Chile jutott tovább”.

Chile aztán meg is nyerte a H2H-et, tehát a magyarok úgy kaptak ki a világbajnoktól, hogy jobbak voltak nála.

A harmadik számban, a szlalomban sem jött össze a hibátlan szereplés, pedig sokáig úgy tűnt, a magyarok hibátlanul veszik a kapukat. Az egyik kapunál azonban Simon feje belógott, és pontlevonást kaptak érte. Ezt egy európai versenyen nem büntették volna automatikusan.

A záró szám a downriver volt, két éve ebben lettek Boszniában világbajnokok a magyarok. „Idén nem hegyeztük külön erre a formát, és a síkvizes rész is kevesebb volt, ami nekünk kedvezhett volna. Aztán itt is előjöttek a szervezői melléfogások. Sokáig nem lehetett tudni, hogy félórás vagy másfélórás lesz a futam. Végül körülbelül egy órát mentünk” - mondta Simon.

Verseny közben mentettek életet

A női válogatott másfél órát evezett ugyanebben a számban, de ők azt sem tudták, mikor értek be a célba, a szervezők egyszerűen nem várták meg őket. A futam azonban nem erről marad emlékezetes számukra, egy argentin társuk életét mentették meg. „Egyszerre indultunk az argentinokkal, egymás mellett haladtunk, amikor durva zúgókhoz értünk. Mi fennakadtunk egy sziklán, ők ugyan tovább mentek, de hamarosan beborultak. Öt lány ki tudott mászni, de az egyiküket vitte lefelé a víz. Mikor utolértük, láttuk rajta, hogy a fejéről hátracsúszott sisakjának pántja fojtogatja. Ha ilyen állapotban sodródik be a következő zúgóba, nem biztos, hogy túléli. Mindenkinek a tavalyi Eb ugrott be, ott meghalt egy lány a vízben” - idézte fel a történteket Lukács Eszter, a válogatott evezőse.

A vízből először ketten próbálták meg kihúzni az argentint, de annyira rossz állapotban volt, hogy végül csak hármuknak sikerült. Egy következő sziklán megint fentakadt a magyar hajó, a lányok kezei között ájuldozó argentint végül egy mentőkajakos vitte ki.

A magyar csapat az életmentésért fair play díjat kapott a szervezőktől. Az argetinok pedig meghívták sörözni őket. Az akkor már magához térő lány az újjászülétésést ünnepelte velük.

A raftingosok nem azt sajnálják legjobban, hogy nem sikerült jó helyezéseket hozni. Úgy érzik, a vb rendezési hiányosságai hosszú évekre visszavethetik a sportág fejlődését. „Az a cél, hogy a rafting olimpiai programba kerüljön, ehhez nézőbarát, látványos, közvetíthető verseny kell. Nem is igazán értettük, hogy miért így szervezték meg a versenyt" - értékelt Simon.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!