Overdose sosem fog teljesen felgyógyulni

2011.11.03. 12:13
Ha a ló jövő vasárnap jól szerepel a római versenyen, télen is versenyeztethetik, és elkezdődhet a felkészítése a hongkongi, valamint a dubaji sprintversenyekre.

Mikóczy Zoltán, a versenyló társtulajdonosa a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: szerinte csak akkor kerülhet szóba a téli pihenő helyetti versenyeztetés, ha Overdose jó formában és nagy kedvvel versenyez. A római lesz a szezon utolsó sprintfutama Európában.

„Az előzőekre nem tudtuk felkészíteni, bár megtettünk mindent érte, de sajnos a ló is ember, és ilyenkor látjuk azt, hogy a szakma hazai nívótlansága, a hozzá nem értés milyen következményekkel jár" - mondta Mikóczy, aki úgy véli, a magyarországi és a világ lósportja között hatalmas szakadék van. "Annyira le vagyunk szakadva és olyan nagy a hozzá nem értés a régióban, hogy az már-már égbekiáltó”.

Overdose jelenleg egészséges, bár a társtulajdonos szerint patabetegségéből soha nem fog teljesen felgyógyulni. „Olyan vékony a talpán a szaru, hogy szinte nem védi semmi. Olyan ez, mint ha az atlétikai világbajnokságra egy futót mezítláb kellene felkészíteni”.

Az egyik legrangosabb verseny, a júniusi Royal Ascot után a pályaigazgató a negyedik helyen végzett Overdose-ról azt nyilatkozta, még nem volt példa arra, hogy egy ilyen betegség után ló visszakerüljön Group 1-es verseny élmezőnyébe. „Máshol egy ilyen lovat már eltesznek fedezőménnek, és mindig csak az egészséges tehetségeket futtatják. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mivel Overdose-hoz hasonló képességű ló ebben a régióban nincs”.

A Group 3-as kategóriába tartozó római verseny összdíjazása 88 ezer, a Group 1-es hongkongié másfél millió euró, a Dubaji Világkupa pedig a világ legmagasabb díjazású lóversenye.