Súlyemelő-vb: Magát Krisztina balszerencséje, egyelőre nincs kvóta

2011.11.12. 12:00

Nem lett összetett eredménye kategóriája, a plusz 75 kg C csoportjában Magát Krisztinának a franciaországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő-világbajnokságon, mivel vádligörcs miatt képtelen volt érvényes lökésgyakorlatra a szombat délelőtti versenyen. Ennél fogva a remélt két londoni indulási lehetőség helyett egyelőre egyetlen olimpiai kvótája sincsen a hazai súlyemelősportnak.

A BKV Előre 22 éves sportolója a vb utolsó előtti versenynapjának reggelén mutatkozott be a kilenc főt számláló mezőnyben, és dicséretesen, mivel szakításban a 96 és a 100 után a 102 kg-os gyakorlata is kitűnőre sikerült. Lökésben aztán sem az első, sem a második fogására nem tudott kijönni, mert közben az edzőteremben begörcsölt a jobb lábikrája, s bár próbálták helyrehozni, a gyúrás sem segített. A 119 kilóra végül ugyan nagy nehezen kijött a versenydobogóra, ám felvenni sem bírta a súlyt, nemhogy kilökni.

"A mázsás szakításnál éreztem ugyan kis fájdalmat, de a baj csak a lökés előtti bemelegítésnél jött: összeugrott az izmom, s a görcsöt sajnos képtelenek voltunk elmulasztani, nem tudtam tovább emelni..." - mondta könnyek között Magát Krisztina.

Kiesése azt jelenti, hogy a magyar női csapat a csak az összetett eredményért járó további pontok hiányában nem tudja megtartani a még két londoni kvótát jelentő eddigi 21. helyét a csapatversenyben, hanem visszacsúszik - az ólomsúly vasárnapi B és A csoportos versenyeitől függ, hogy mennyivel -, így már legjobb esetben is csak egy hölgyemelőt nevezhet a jövő nyári olimpiára a hazai szövetség. Ugyanez a helyzet a férfiaknál is: az erősebb nem részéről is legfeljebb egy magyar képviselheti majd az országot a brit fővárosban - attól függően, hogy miképpen szerepelnek a válogatottak a jövő tavaszi, törökországi Európa-bajnokságon. Az Eb-n már legjobb esetben is csupán egyetlen ötkarikás kvóta harcolható ki, ehhez a férficsapatnak az első hét, a nőinek pedig az első hat között kell végeznie.