Gellért, Mercédesz
12 °C
22 °C

Balotelli: miért megint ő?

2011.11.16. 13:23 Módosítva: 2011.11.16. 13:24

Az idén Mario Balotelli magánéletével és a pályán bemutatott produkciójával van tele a sajtó. Ez neki is feltűnhetett, így egy hónapja a meze alatti pólón üzent: Miért mindig én? - kérdezte viccelődve. Most ismét a címlapokra került. Pénteken megszerezte első gólját az olasz válogatott színeiben Lengyelország ellen (2-0). A keddi, Uruguay ellen 1-0-ra elveszített barátságos találkozón ismét a kezdőcsapatban kapott helyet, és bár a kapuba most nem talált be, mégis emlékezetessé tette mérkőzést.

Ezen a meccsen vették fel először az új mezt, amit az olasz támadóban nem tudatosítottak eléggé, ezért a második félidőre a régi mezben futott ki a pályára. Az 50. percben Balotelli sárga lapot kapott, mert felugrás közben megütötte a dél-amerikaiak csapatkapitányát, Diego Perezt. Ezt követően jutott idő a mezcserére, majd korábbi arrogáns önmagát meghazudtolva, bocsánatot kért az uruguayi játékostól.

Szép megmozdulása is volt a 21 éves támadónak, egy esernyőcsellel két védőt csapott be, majd hanyag eleganciával passzolta tovább a labdát csapattársának.

A meccs után a Manchester City csatára nem volt elégedett. „Mérges vagyok magamra, mert nem volt szerencsém és a labda sehogy se akart a hálóba kerülni. Győzni megyünk az Eb-re, egyébként eljön a világvége!” – nyilatkozott Balotelli.