Asafa Powell nyolc év után újra fedettpályán

2011.12.13. 15:54

Asafa Powell, a korábbi 100-as világcsúcstartó jamaicai sprinter elfogadta a birminghami verseny szervezőinek meghívását, így február 18-án nyolc év után először fedettpályás atlétikai viadalon fut majd. A 29 éves vágtázó kedden elmondta, hogy az olimpiai felkészülésének része lesz a birminghami verseny, melyen mindig nagyon erős mezőny gyűlik össze.

„Ez egy nagyszerű lehetőség a számomra - mondta Powell. - Londonban érmet szeretnék nyerni, s ehhez mindig a lehető legerősebb ellenfelekkel kell megküzdenem. Nincs már sok idő a játékokig, minden perc számít.”

Minden idők legtöbb 10 mp-en belüli 100 méteres eredményével rendelkező sprinter idén júliusban szabadtéren versenyzett Birminghamben, jövőre pedig a fedettpályás viadal után azt tervezi, hogy a tető alatti világbajnokságon is részt vesz majd márciusban, Isztambulban.