Fa: Rakonczay hajója nem süllyedhetett el

2012.02.13. 16:34 Módosítva: 2012.02.13. 17:03

A Vitéz elnevezésű kenut maga Fa Nándor tervezte, a Földet háromszor is körbevitorlázó hajós Rakonczayéknak adta. Az Indexnek azt mondta, hogy Rakonczay Gábornak semmi baja nincs, halad tovább, annyi a probléma, hogy nem lehet vele kommunikálni. Hogyan fordulhat ez elő? A tengeren különösebb hiba nélkül is bekövetkezhet, vele is megtörtént már.

Fa Nándor átnézte az 1991-ben tervezett, majd 1995-ben megépített kenu terveit és mindent újraszámolt. "Ez egy szendvicsszerkezetű hajó. Ugyanabból az anyagból és technológiával készült, mint sok más óceáni versenyhajó, pl. az én 60 lábas verseny vitorláshajóm, ami azóta is versenyez. Ha azt nézzük, hogy a hajó összsúlya 180 kg, a berakodott élelmiszer és felszerelés, amit a férj visz magával, – illetve ennek a maradványa, ami ma lehet kb. 100 kg, – hozzáadódik az ő súlya, – mintegy maximum 80 kg, – ezek vízkiszorítását is figyelembe véve,  arra a számításra jutottam, hogy 75 kg felhajtóerő-tartalék még mindig van. Ez azt jelenti, hogy ha valami miatt a hajót teljes egészében elárasztaná a víz, – beleértve a légszekrényeket is – akkor sem süllyedhet el" - írja honlapján.

Fa Nándor is úgy gondolja, hogy a pára és a víz együttesen könnyen vezethettek az elektromos áramellátás megszűnéséhez. "Nagyon remélem, hogy a GPS-műszere működik, de ha az sem, akkor is van compassa, (ez egy folyadékcsillapítású gömb, mágneses iránytű) ami elvileg működik minden körülmények között, és a hajós tudja, hogy milyen irányba kell hajóznia, eszerint Gábor jó eséllyel halad tovább. A szél nem különösebben gyengült azóta sem, de  „az óceán fölépül” és olyan viszonyok alakulnak ki, hogy tud haladni, ez jó esetben nem okozhat neki  gondot. Sőt, ezek az időjárási viszonyok inkább segítik őt." Fa Nándor feltételezi, hogy a kenus nagyon is jó sebességgel, jó irányba halad. Azt nem tudni, mi van, ha összeütközik egy nagyobb hajóval. Sem jelzőfénye, sem láthatósága nincs, de arrafelé már ritkább a hajóforgalom.

Feleségének február 6-a óta nem sikerült beszélnie vele, a vihar, amibe belekerült, csütörtökig is eltarthat, emiatt a meghibásodott elektronikai berendezéseket addig valószínűleg nem sikerül rendbehozni. Az asszony szombaton értesítette az Óceánátevező Szövetséget, hátha az arra járó hajók valamelyike tud kapcsolatot létesíteni a kenussal.

A jelenlegi helyzet hivatalosan nem vészhelyzet, hanem eltűnés. Vészhelyzetnél nem az arra járó hajókban bíznak, hanem kifejezetten a bajba jutottért indulnak el a parti egységektől. Ilyen jelet leadni egy bizonyos EPIRB-bólya nevezetű szerkezettel lehet, ami két esetben jelez a parti egységeknek: ha a hajó süllyed vagy ha a fedélzeten levő bekapcsolja, mondta Székely István, nyugdíjas tengerészkapitány, akinek a tengeri vészhelyzet és biztonságkommunikáció a szakterülete. Felesége az Index kérdésére elmondta, úgy volt, hogy lesz a fedélzeten ilyen, de végül nem úgy alakult. Fa Nándorhoz hasonlóan neki is az a véleménye, hogy a kenu önmagában biztonságos, ezzel nem lesz probléma.

Rakonczay Gábor decemberben indult neki a 6400 km-es útnak. A magyar hajós elsőként kenuzna át az óceánon, és világrekordot állítana fel.