Versenyre alkalmas az atlétikai sátor pályája

2012.02.16. 15:34

Elkészült az újabb lézeres mérés a Puskás Ferenc Stadion mellett működő sátras atlétikai pályára. Az előzetes eredmények alapján megállapítható, hogy az elmúlt időszak javítási munkáinak eredményeként mára a pálya, az atlétikai versenyek megrendezéséhez szükséges valamennyi előírásnak megfelel - írta közleményében a Nemzeti Sportközpontok (NSK).

A Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) folytatott folyamatos egyeztetések és a szakmai javaslatok alapján történt javítások eredményeként a pálya minden szükséges feltételt teljesít.

A Nemzeti Sportközpontok a pálya használhatóságát megkérdőjelező korábbi álláspontok miatt – annak ellenére, hogy az használható és serdülő versenyeket is rendeznek rajta – levélben árajánlatot kért a SYMA Sport- és Rendezvényközpont vezetőitől is a fedettpályás atlétikai bajnokság lebonyolítására. A rendelkezésünkre álló információknak megfelelően március első felére kértük a SYMA ajánlatát, ezzel is biztosítva az olimpiai felkészülést - közölte az NSK.

A SYMA ügyvezető igazgazója ugyannakkor két héttel korábban azt nyilatkozta, hogy az akkor tett kedvezményes ajánlatukra sem az NSK, sem a MASZ nem válaszolt.