Katalin
-2 °C
3 °C

Késsel harcolt meg a hatméteres cápákkal

2012.03.08. 07:58
Két napig küzdött a túlélésért a Vörös-tengeren egy ismert lengyel kitesurf-bajnok, Jan Lisewski, aki a váratlan szélcsend miatt rekedt a nyílt vízen. A gdanski férfi az egyiptomi El Gouna és a szaúd-arábiai Duba között próbálta meg átszelni a Vörös-tengert.

A lengyel távirati iroda interjút készített a 42 éves bajnokkal és oktatóval, aki elmondta, hogy majdnem egy hétig várt El Gounában a jó szélre, amit március másodikára jósoltak. „Már 60 kilométerre elhagytam a partot, amikor hirtelen leállt a szél és a kite összeomlott. Majdnem másfél óra telt el, de semmi sem jelezte, hogy változás lesz az időjárásban. A hullámok egyre magasabbra csaptak, a nap is kezdett lenyugodni, így három óra várakozás után megpróbáltam segítséget hívni.”

Hiába volt már teljesen kimerült, a második éjszaka telt békésebben, hiszen az elsőn a szél egy olyan zátony felé sodorta, ahol cápákkal kellett megküzdenie. 2,5 méteres ragadozók támadták meg, késsel tudta távol tartani őket magától úgy, hogy összeszurkálta a szemüket, az orrukat, a kopoltyújukat. Lisewski hozzátette, szerencséje, hogy nála volt a kés, még az indulás előtt a bátyja ragaszkodott hozzá, vigye magával. A küzdelem egész éjszaka tartott, a cápák hajnalban eltűntek, igaz, jó ideig még a közelben köröztek, de már nem támadtak.

Lisewski készlete - energiaitalok, némi víz, két energiaszelet - a második éjszakára elfogyott, ráadásul a szél úgy sodorta, hogy előbb a part irányába, majd vissza a nyílt vízre: „Olyan volt az egész, mintha egy lépést előre tennél, kettőt hátra. Már 30-40 kilométerre voltam a parttól, amikor észrevettem egy halászhajót, kilőttem egy rakétát, de valószínűleg nem vették észre, mert nem reagáltak rá.”

Közel 40 órás hányattatás után egy helikopter húzott el felette, amely riasztotta a parti őrséget, megmentették. Dubában kórházba szállították, ahol az orvosok szerint kiváló fizikai állapotban vészelte át az életveszélyes kalandot.