Bogdán megmutatta, a gól is védhető

2012.03.10. 16:02

A Bolton Wanderers 2-1-re verte a QPR-t az angol bajnokságban, Bogdán megint főszereplő volt. Ha ezt Maruzsi László látta, biztosan a haját tépkedte közben.

A 20. percben Clint Hill, a QPR futballistája fejelt három méterről teljes erővel Bogdán kapujába, de a kapus hihetetlen reflexmozdulattal még a labda után vetődött, a felső kapufára ütötte, ahonnan kifelé pattant.

A gond csak az volt, hogy a labda minimum fél méterrel áthaladt a gólvonalon, de ezt a játékvezető és a partjelző sem vette észre, így teljesen szabályos gólt vettek el a vendégektől.

Az ESPN kommentátora szerint Bogdán megmutatta, hogy a gól is védhető.

A Bolton Pratley 37. percben szerzett fejesével szerzett vezetést, amit Cissé csak lesről tudott kiegyenlíteni. Négy perccel a rendes játékidő vége előtt jött Klasnic és kilőtte a hosszút, így nyertek végül Bogdánék.

A magyar kapus végig védte a hazaiak kapuját, míg Buzsáky a 80. percben állt be. A Bolton ezzel öt találkozóból álló nyeretlenségi sorozatát szakította meg, a QPR viszont hat forduló óta képtelen győzni.