Koccintottunk, de alig állt a lábán

2012.03.27. 13:11
Rakonczay Gábor pezsgővel ünnepelte, hogy kenuval is legyőzte az Atlanti-óceánt, ráadásul magyar kötődésű vendéglátóval futott össze Antiguában, ahol kikötött. Gyerekkori álma volt, hogy egyedül hajózzon az óceánon, hatalmas megkönnyebbülés volt neki, amikor partot ért. Az Index a Nelson's Dockyardban, a kenust kikötőhelyén vendégül látó Christinát, az AP hírügynökség pedig magát Rakonczay Gábort találta meg.

Felesége, Rakonczay Viktória a tervek szerint kedden repül férjéhez, aki magyar idő szerint vasárnap éjfélkor értesítette, hogy épségben kikötött a karib-szigeteki Antiguán. A Nelson's Dockyardban partot érő kenus ideje nagy részét valószínűleg alvással tölti.

Ez volt a gyerekkori álma

„A szállító az utolsó pillanatban emelte fel a nyomkövető rendszer árát. Mivel az utat nem lehetett későbbre halasztani, úgy döntöttem, nélkülözni fogom. Ez volt az első, amikor nem volt ilyen a hajón, és az első, amikor szükség lett volna rá" - idézi a magyar rekordert az AP-re hivatkozva a Washington Post.

Rakonczay a lapnak elmondta: nagy magányában sokat gondolt arra, min mehetnek keresztül szerettei. Az pedig, hogy családja hitt benne és bízott a képességeiben, erőt adott neki. „Meglepődtem az otthoniakon, mivel mindenki biztos volt benne, hogy ha akadályokba ütközöm az úton, meg fogom tudni azokat oldani."

„Hatalmas megkönnyebbülés volt beérni a kikötőbe, mert ez egyrészt azt jelentette, hogy megcsináltam az utat, másrészt mert a családom végre tudja, minden rendben van velem."

A jelzőrakéták sem értek semmit

Felesége korábban az Indexnek azt mondta, férje nyolc hajót is látott az idő alatt, mikor nem lehetett vele kapcsolatot létesíteni, de azok nem látták vagy nem foglalkoztak vele. A Washington Post azt írja, a kenus háromszor még jelzőrakétát is gyújtott, de nem tudott a közelben elhaladó hajókkal kommunikálni. „Volt, amelyik lelassított, aztán még irányt is változtatott. Valószínűleg láttak a radarjukon, de a vízen már nem vettek észre. Gyakran négyméteres hullámok között eveztem, a Vitéz pedig egy méter magasra emelkedett ki a vízből, szóval könnyen elképzelhető, hogy nem láttak."

Az amerikai lap az Óceánátevező Szövetséget is idézte, ahol csalódásnak nevezték, hogy nem volt nyomkövető a kenun. Azt persze nagy örömmel fogadták, hogy Rakonczay végül épségben kikötött. Megemlítik a házaspár korábbi, 2008-as útját is, amikor ketten evezték át az Atlanti-óceánt, ugyancsak világrekordot felállítva ezzel. „Nagyon érdekelt, milyen lehet egyedül egy hajóval az óceánon. Ez volt a gyerekkori álmom" - mondta a kenus a lapnak arról, miért vágott bele egy ekkora kalandba.

Mindenki gratulált neki, pezsgővel koccintottak

Az Antiguán élő Christina Taibire egy olvasónk segítségével sikerült rátalálnunk. A dél-antiguai Nelson's Dockyardban étteremtulajdonos, magyarul is beszélő Christina - akinek az édesanyja magyar - az elsők között volt, aki a kikötés után találkozott Rakonczay Gáborral. „Itteni idő szerint délután fél négykor jött be az étterembe, estig itt volt. Amikor megtudták, ki ő, mindenki felállt és gratulált neki. Jól érezte magát, evett, nevettünk, pezsgővel koccintottunk. Megígérte, hogy visszajön. Borzasztóan fáradt volt, alig állt a lábán. A hajójában aludt vagy még alszik is. Mondtuk neki, hogy nálunk lehet aludni rendes ágyon is" - mondta az Indexnek a vendéglős.

A Paparazzi nevű olasz étterem a vízen van, onnan látták, hogy egy kenu érkezik a kikötőbe. Christina éppen a konyhában volt, amikor a magyar kenus öt másik személy társaságában beült enni. „Ők segítettek neki kikötni. Csodálkoztunk, hogy miért csak egy evező van nála, nem tudtuk, hogy ez kenu. Ő pedig nem tudta, hogy én beszélek magyarul."

Rakonczay célja az volt, hogy a világon elsőként egyedül keljen át kenuval az Atlanti-óceánon: 2011. december 21-én hagyta el a portugáliai Lagos kikötőjét, és 2012. január 6-án, magyar idő szerint hajnali 1:40-kor érkezett meg a kanári-szigeteki Las Palmasba. Ezt a távolságot a tervezett húsz nap helyett tizenhat alatt sikerült teljesítenie, amivel világrekordot döntött. Néhány napos pihenő után január 25-én indult el újra. A túra második szakaszában Rakonczay 5200 kilométert akart megtenni közel három hónap alatt, tervei szerint április elején érkezett volna célba.

Utolsó sikeres bejelentkezésekor, február 6-án kapcsolta be utoljára a műholdas telefont. A telefon azóta nem adott több jelet, így a kenusról nem lehetett tudni semmit. Szeremley Huba, magyar borász ugyanazon az útvonalon indult útnak, amin korábban a kenus is, de nem találkoztak egymással.

Rakonczay Gábor 60 napos teljesítménye világrekord, amit az Óceánátevező Szövetségnek kell majd hitelesíteni a Guinnessnél. Ő az első, aki kenuval győzte le az Atlanti-óceánt.