Turistáknak kinyíthatják a halálos baleset miatt bezárt barlangot
További Sport cikkek
-
Nagyot repült egy ember, akit ló rúgott meg, videón a rémisztő pillanat
- „Szegényebbek lettünk egy fogalommal. A Vitárral” – rengeteg poént tulajdonítanak a sportlegendának
- Kollégaként jó ember volt, de súlyos titkokat őrzött a 90 évesen elhunyt Vitár Róbert
- Aranyköpések, amelyek örökre fennmaradnak
- Meghalt Vitár Róbert

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága kérelmet nyújtott be a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, a DINPI hasznosítani fogja az 1982 óta fokozott természeti értékkel bíró Molnár János-barlangot, mely a világ legnagyobb, föld alatti hévizes barlangja, hét kilométer hosszan nyúlik a Rózsadomb alá, szerepel az UNESCO világörökség-javaslati listáján is.
A nagyközönség nem látogathatja, a búvárok eddig kizárólag kutatási célból merülhették, az igazgatóság azonban elkészítette a barlang „búvárturizmus és búvároktatás célú hasznosításának" üzemeltetési szabályzatát.
Az igazgatóság a barlangot jól ismerő, azt régebben kutató búvárokkal felmérette a Molnár János állapotát, akik a bejárattól 40 méter mélyen, és 600 méternyi távolságban végezhettek 21 merülést, és ellenőrizték az ott lévő műtárgyak, rögzített lépcsők, létrák, kötélpályák műszaki állapotát, az alternatív menekülési útvonalak átjárhatóságát, nyilatkozta Füri András, a DINPI igazgatója.
Nem volt búvárbaleset, de a kutatási engedélyt visszavonták
Szeptember 21-én halálos baleset történt a barlangban, emiatt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnali hatállyal visszavonta a Molnár Jánost kutató búvárok engedélyét. A Magyar Búvár Szakszövetség állásfoglalása szerint viszont nem búvárvbaleset történt, mivel a „merülés profilja alapján elmondható, hogy a búvárok túlbiztosított merülést hajtottak végre, a kialakult egészségkárosodás nem hozható összefüggésbe a merülés tervezési vagy végrehajtási hibáival" - írta Sopronyi Richárd technikai alelnök.„A Nemzeti Park Igazgatósága Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya által kiadott engedélyező határozat alapján kívánja hasznosítani a Molnár János-barlangot. Jelenleg zajlik a barlang jogszabályi rendelkezéseknek és hatósági előírásoknak mindenben megfelelő hasznosításának előkészítése. Az érintett természeti érték napi terhelhetőségét a jogszabályok és a hatósági előírások határozzák meg. A hasznosítás alatt ez mindvégig nyomon követhető, ellenőrizhető, számon kérhető lesz."