Ki vigyáz a kajakra, amíg a boltban vagyok?

2012.04.12. 18:38
Végvári Tamás négy év alatt tervezi megkerülni Európát. Egyelőre nem foglalkozik a 25 ezer km-rel, csak hogy végre elinduljon Budapestről. Közben többször is hazajön, hogy gyerekei ne felejtsék el teljesen. Nem teljesítménytúrának fogja fel a kajakutat, sokkal inkább élvezni szeretné, mint mindenáron teljesíteni.

Végvári Tamás egyszerű, hétköznapi kajakkal vág neki az útnak, semmi különleges sincs benne. „Nyolc éve kajakoztam utoljára komolyabban, de nem edzettem külön, úgy vagyok vele, majd belejövök közben. Korábban kajakoztam a Tűzföldön és a fjordokon is, de ez egy teljesen más út lesz. Elsősorban azért, mert sokkal hosszabb" - kezdte az Indexnek a 43 éves kajakos.

Mintha félig körbeevezné a Földet

Evezni fog a sarkkörön túl, a norvégiai Nordkinn-fokig. Végig a Dunán, a Fekete- és Földközi-tengeren, az atlanti partvidéken, érintve Európa legdélebbi és legészakibb pontját. Négy év, négy különböző karakterű szakasz: 1.) Budapest – Rijeka 2.) Rijeka – Gibraltár 3.) Gibraltár – Koppenhága 4.) Koppenhága – Nordkinn-fok. Az első év, a Budapest – Rijeka szakasz áprilistól novemberig tart és három részre tagolódik: április, május Budapest, Duna, Fekete-tenger, Boszporusz, Isztambul, 2400 km. Július, augusztus: Isztambul, Égei-tenger, Athén, 2100 km; október, november Athén, Ion-tenger, Adriai-tenger, Rijeka, 2600 km. Összességében (becsléssel): 7100 km. A három szakasz között két, egyenként 3 hetes itthon töltött időszak van beiktatva, melyek legfőképpen a fizikai, lelki regenerálódást szolgálják.

10000km

Az első egy évben a Budapest-Rijeka útvonalat tervezi megtenni, a Duna sodrása miatt az út eleje könnyebb lesz. „Szombaton indulok Budapestről, lecsorgok a Fekete-tengerig. A Duna nagy segítség lesz, ezen a szakaszon napi 30 km-rel is többet meg tudok tenni, mint később, így akár 80 km is lehet a napi átlagom. A nyílt tenger már nehezebb lesz, ott nincs semmilyen segítség. Ez nem olyan, mint az óceán, ahol az ember esetleg kifogja a jó szelet. Általában a parttól 100 méterre tervezem haladni, itt annyit tesz meg az ember, amennyit evez, nincs segítség. Főleg a nagy kikötőknél kell vigyáznom, mert azok a hatalmas hajók nem tudnak megállni. Kíváncsi leszek, mi lesz például Hamburgnál."

Egyelőre nem foglalkozik azzal, melyik szakasz lesz a legnehezebb, szeretne már végre elindulni, most ez a legfontosabb. „A nyílt tengeren lesz a legveszélyesebb, mert ott nem lehet haladni, ha rossz idő van. Én eleve nem teljesítménytúrának fogom fel ezt az egészet, szeretném magam jól érezni. Ez azt jelenti, hogy nem akarok mindenáron a végére érni. Ha vihar lesz, és úgy ítélem meg, kivárom a jó időt, aztán megyek tovább. Ha lesz olyan pont, amikor azt mondom, elég, hazajövök."

Hiko-teszt2-kicsi
Fotó: http://kajakkaleuropakorul.hu

Az első szakaszt két hónapra tervezi, utána hazajön regenerálódni, aztán három hét múlva újra vissza. Minden évben többször haza fog térni a családjához, szeretné, ha a gyerekei nem felejtenék el teljesen.

Mivel a kajak mindössze öt és fél méter hosszú, élelmet is csak pár napra tud magával vinni. Éjszaka nem evez, mindig ki fog kötni, többnyire sátorban fog aludni. "Egy napra lebontva úgy fog kinézni a menetrendem, hogy reggel felkelek, csinálok vagy veszek magamnak enni, reggelizem, becuccolok a kajakomba, aztán megyek. Ha az idő is úgy akarja, naponta 8-10 órát leszek a vízen. Ki vigyáz a hajóra, amíg elmegyek kaját venni?"

Nem fél tőle, hogy ő lesz az új Rakonczay

Végvári Tamás azt mondja, nem járhat úgy, mint a világrekorder kenus. Végig közel lesz a parthoz, valahogy akkor is tud magáról életjelet adni, ha bedöglenek a műszerei. Egyébként sem érdekli, ha valamiért őt is kikezdik, azért csinálja, mert jól akarja magát érezni. A rekorddal sem foglalkozik, nem is nézett utána, csinált-e már valaki hasonlót.