Nagy 3. a súlyemelő-Eb-n

2012.04.15. 16:20 Módosítva: 2012.04.15. 18:09

Nagy Péter 192 kg-os teljesítménnyel bronzérmet szerzett szakításban, lökésben 220-szal a nyolcadik, összetettben pedig 412 kilóval hetedikként végzett a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában a törökországi olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság zárónapján.

Nagy vasárnap 184 kilós kezdősúlyán először rontott, második fogásával azonban javított ugyanezen a súlyon, majd nyolc kilót ugorva harmadik gyakorlata már a dobogó harmadik fokát jelentette számára az első fogásnemben.

Lökésben a 212 nem okozott gondot neki, a 220-szal is elbánt, a 229 kg viszont már kifogott rajta.

Nagy az összetettben elért teljesítményével a londoni kvalifikációs listán másodikként zárt, ezzel pedig annyi pontot gyűjtött, hogy a magyar férficsapat az olimpiai kvótát még nem szerzett nemzetek rangsorában a negyedik lett, így egy magyar súlyemelő rajthoz állhat a nyári játékokon.

A hazai szövetség dönt majd, hogy ki utazik, de a legjobb esélye az Universiade-bajnok, tavaly vb-nyolcadik Nagy Péternek van. Ezt a helyszínen tartózkodó Dobos Imre, a szövetség elnöke is megerősítette az MTI-nek:

"A kapitány tesz javaslatot, az edzőbizottság megvitatja az előterjesztést, és az elnökség dönt, de per pillanat úgy áll a dolog, hogy nagy valószínűséggel a most Eb-bronzérmet nyert Nagy mehet az olimpiára."

eredmények:

férfi plusz 105  kg, összetett:

1. Ruszlan Albegov (Oroszország) 429 kg (szakítás 191 kg, lökés 238 kg)
2. Matthias Steiner (Németország) 424 (190, 234)
3. Irakli Turmanidze (Grúzia) 423 (195, 228)
...7. Nagy Péter 412 (192, 220)

szakítás:

Turmanidze 195
2. Haik Hakobjan (Örményország) 195
3. NAGY PÉTER 192

lökés:

Albegov 238
2. Jiri Orsag (Csehország) 235
3. Andrej Kozlov (Oroszország) 235
...8. Nagy Péter 220

Azonos eredménynél a testsúlykülönbség döntött.