Ne éhezzenek, szomjazzanak a drukkerek!

Nem vártunk mi a Puskás Stadion környékén nyugat-európai értelemben vett meccshangulatot. Pontosan azt vártuk, amit kaptunk. Illetve azért az meglepetés volt, hogy még szotyiárus sincs a metrókijáró előtt, és a Tizes Mez Büfé sincsen nyitva (nyugodjék békében Báró, a korábbi tulajdonos).

Az, hogy egy Debrecen–MTK Magyar Kupa–döntő saccra négyezer embert érdekeljen annyira, hogy az igazán baráti, ezer forintos jegyár mellett kilátogasson május elsején a Puskásba, ugyancsak nem különösebben felháborító. Egyrészt, mert tényleg baromi meleg volt. Másrészt, mert MTK-drukkerből valószínűleg annál a kétezernél, aki lelkiismeretesen és lelkesen meg is jelent, nincs is több az országban. Harmadrészt a lokistáknak sem olyan nagy dolog már egy döntő, volt itt már több bajnoki cím, meg BL-részvétel is az utóbbi időben (emlékszem még olyan váci kupadöntőre a Tatabánya ellen, ahova legalább nyolcezer debreceni utazott, pedig az hétközben volt).

Na jó, csapjunk bele a közepébe. Hagyjuk ki az unalomig ismételt negyedik szempontot, miszerint a magyar foci szar. Mire az ember elfoglalja a helyét, újra túlteszi magát azon, hogy nincs sör a Puskásban (UEFA-szabályzat, ezek nem voltak még meccsen, az tuti), akkor is, miért csak egy büfé van kétezer emberre?

Valószínűleg a másik oldalon tanyázó debrecenieknek sem volt egynél több. Az összesen két darab. Négyezer emberre.

A válogatott meccseken már megszokhattuk, hogy öt perccel a félidő vége előtt el kell indulni a sós perecért, meg a mentes ásványvízért, ha az ember vissza akar érni a második félidőre. Itt viszont még úgy sem sikerült húsz perc alá szorítani a vásárlást, hogy direkt nem a szünetben, hanem a második félidő elején álltunk be várakozni. Ha a 40. perc környékén állunk fel, akkor nem láttuk volna Könyves vezető gólját, így viszont rosszabbul jártunk, mert a debreceni fordítást és az MTK egyenlítését nem láttuk.

Lehet azt mondani, hogy ha a meccs miatt látogattunk ki, ugyan mi a francért nem bírtuk ki húgymeleg ásványvíz, meg tarjás szendvics nélkül? Azért, mert szomjasak és éhesek voltunk, ami meg szívünk joga.

Igazándiból ennyi probléma volt csak az egész május elsejével, minden más klappolt. 3-3 a rendes játékidőben, a kiscsapat vezet, a nagycsapat fordít, aztán a kiscsapat is, de a nagycsapat az utolsó előtti pillanatokban megint egyenlít, piros lap is van. Hosszabbítás, tizenegyespárbaj, bár Szabó Zsolt játékvezető biztosan tudta, hol állunk, mert még véletlenül sem arra az oldalra hozta életünk első élő büntetőpárbaját.

A stadion kivetítője sem láthatott még hasonlót, legalábbis a tizenegyesrúgásokra biztosan nincs kiképezve, mert közben végig a rendes játékidőben kialakult eredményt mutatta. Én pl. csak másnap tudtam meg, mennyi is lett pontosan (8-7) a párbaj vége, persze ez legyen a legnagyobb gond.

Összességében megérte, csak ne spórolnának ennyire a büfékkel, ha meg igen, ne csak felforralt ásványvíz legyen, meg valami ihatatlan bodzás lötty. Négyezer emberre még szakember sem kellene, hogy tervezni lehessen.