Eltiltások a brutális amerikaifutball-edző miatt
Súlyos eltiltásokat szabott ki a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) vezetősége a New Orleans Saints jelenlegi, illetve korábbi játékosaira a klub körül kialakult botránnyal kapcsolatban.
Az érintetteknek azért kell bűnhődniük, mert részt vettek Gregg Williams, a csapat védelmét irányító edző által létrehozott programban: a tréner 2009 és 2011 között olyan illegális prémiumrendszert működtetett, amelyből azokat a játékosait díjazta, akik úgy ütötték ki az ellenfél játékosait, hogy azok már nem tértek vissza a pályára.
Jonathan Vilmát, a Saints kiváló védőjét az egész 2012-es idényre eltiltották, Anthony Hargrove-nak - aki már a Green Bay Packers együttesét erősíti - nyolc, Will Smith-nek négy és Scott Fujitának - akii már a Cleveland Browns alkalmazottja - pedig három találkozót kell kihagynia.
Az ügy kapcsán korábban Sean Payton vezetőedzőt egy évre, míg Williamst, aki idén a St. Louis Rams gárdájához igazolt - szintén a védelemért felelős trénernek - határozatlan időre tiltották el. Rajtuk kívül a Saints általános igazgatója, Mickey Loomis nyolc, míg Joe Vitt helyettes vezetőedző hat meccsre szóló eltiltást kapott, melyet a szeptemberben kezdődő 16 mérkőzésből álló alapszakasz során kell letölteniük.
A klub sem úszta meg az esetet, ugyanis a liga 500 ezer dollárra büntette meg, továbbá elvette az idei és jövő évi drafton második körös választási jogát.