Kovács Nikolett indulhat a katari motorbajnokságon

2012.05.03. 11:57

Kovács Nikolett rajthoz állhat a katari nemzetközi motoros bajnokság utolsó négy futamán, amelyeket május második, illetve utolsó hétvégéjén rendeznek meg.

„Nagyon várom már, hogy ismét versenyzőként lehessek Dohában. Igaz, későn csatlakozom a versengésbe, de ez semmit nem vesz el az örömömből” - nyilatkozta Kovács Nikolett az MTI-hez eljuttatott közleményben.

„Az előrejelzések szerint már jövő héten 40 fok körüli hőmérséklet várható, ami nyilván hatalmas megterhelést jelent majd, főleg, hogy két versenyt rendeznek egy napon” - tette hozzá a magyar motoros, aki a 600 kcm-es géposztályban áll majd rajthoz.

Kovács már fél évvel ezelőtt is versenyzett Katarban, akkor a hosszútávú világbajnokság nyolcórás zárófutamában két női csapattársával együtt a hatodik helyen zárt.