Edina
2 °C
15 °C

A Liverpool a bankokat már legyőzte

2012.05.05. 14:16

Két amerikai majdnem csődbe vitte az egyik legpatinásabb angol futballklubot. Egy makacs harmadik kellett ahhoz, hogy a Liverpool FC ne jusson a Leeds United sorsára, ami 2001-ben még a Valenciával játszott BL-elődöntőt, 2004-ben pedig már a magyar másodosztálynak megfelelő League One-ban találta magát. A liverpooliak jövőre megkezdhetik a felzárkózást, de nem lesz egyszerű dolguk.

A ma délutáni FA-kupa döntőben két, teljesen más motivációval pályára lépő csapat találkozik. A Chelsea két hét múlva BL-döntőt játszik a Bayern München ellen, ráadásul a bajorok stadionjában, amihez alaposan fel kell kötni a kék gatyát. A londoni csapat az angol bajnokságban a hatodik helyen áll, 4 pontra lemaradva a BL-t jelentő 4. helytől, így ha nem nyer Münchenben, igencsak elbúcsúzhat a BL-álmoktól, hiszen arra nemigen számíthatnak, hogy az előttük tanyázó Tottenham és a Newcastle is bukni fog a hátralevő két fordulóban. Az Európa Liga viszont a hatodik hellyel megvan, nem kell görcsölni a kupagyőzelemre, a játékosokat leginkább a presztízs és a becsület vonalán lehet motiválni a meccsre.

A Liverpool a Ligakupa-döntőben legyűrte a Cardiff City-t, és ezzel szintén kivívta magának a jogot arra, hogy indulhasson az európai második vonalban. Számukra szintén a presztízs, no meg Kenny Dalglish edző széke a tét, mert utóbbi a csalódást keltő bajnoki eredmény után igencsak inog. A klub amerikai tulajdonosai kimondva-kimondtalanul azért vették meg a Liverpool FC-t hogy trófeákat nyerjenek, és ugyan a Ligakupa már megvan, ami 2006 óta az egyetlen kupa, amit a klub elhódított, de ez édeskevés a főnökség megnyugtatására. Az FA-kupa nagyszerű szépségtapasz lenne, és valószínűleg megmentené Dalglisht is, a kérdés csak az, a klub vezetősége valóban akar-e adni még egy évet a csapatépítésre.

A sötétség kora

A Liverpool ezen a héten tette közzé  a 2010/11-es évre vonatkozó pénzügyi mérlegét, amit a The Swiss Ramble című a futball gazdasági oldalával foglalkozó szakblog vizsgált meg alaposan. A számok ugye makacs dolgok, amikkel vitatkozni nem nagyon lehet, és sajnos ezek alapján a klub szénája nem áll túl jól, bár ahhoz az adóssághoz képest, amit az előző, szintén amerikai rezsim hagyott maga után, még akár istenesnek is tekinthető. A Liverpool jelenlegi többségi tulajdonosa a Boston Red Sox baseballcsapatot is birtokló Fenway Sports Group nevű cég, ami a Tom Hicks és George Gillett vezette befektetői csoporttól vette meg a klubot még 2010 októberében. Hicks és Gillett 2007-ben megmentőként érkezett az Anfield Roadra, de hamar kiderült, hogy a klubot csak arra használták, hogy cégük adósságait átcsoportosítsák, és négy év alatt a tönk szélére vitték a Liverpoolt.

gillettehicks
Fotó: Christopher Furlong

A felszínen 123 millió fontos kintlevőségről kiderült, hogy 400 millióra rúg, amit a tulajdonosoknak úgy sikerült abszolválni, hogy esztelen kölcsönöket vettek fel a klubra, tulajdonképpen egyfajta mega-jelzáloghitel ügyletbe bonyolódva. Ígértek fűt-fát, új stadiont, sztárjátékost és mindent, ami egy szurkolót megnyugtathat, de ezekből semmi nem valósult meg. Amikor az FSG átvette a klubot, első dolguk volt az adósságokat rendezni, és mostanra a Liverpool valós adóssága már csak 65 millió font, amiből csupán 38 millióval tartoznak a bankoknak, és a korábban csak a kamatokra kifizetett évi 18 millió fontot is sikerült hárommillió alá szorítani.

Felemás mérleg

A 2010/11-es eredményt elnézve a Liverpool még mindig nem áll túl fényesen, adózás előtti vesztesége 49,3 millió font, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy Hicksék adósságából 59 millió font minden ügyes pénzügyi manőver ellenére a könyvekben maradt. Ebből 50 milliót tesz ki a soha fel nem épült új stadion tervezésére és az építkezés előkészítésére szánt összeg, kilencet pedig az előző edzőnek, az angol szövetségi kapitányi címmel kacérkodó Roy Hodgsonnak és stábjának, valamit a pazarló gazdálkodásért (is) felelőssé tett egykori klubigazgatónak, Christian Purslow-nak fizetett végkielégítés. Ha ezeket nem számítjuk, a klub úgy tízmilliós profittal zárt volna, amire mellesleg 2008 óta nem volt példa. A 2010/11-es idényben mellesleg mindössze nyolc csapat mérlege volt pozitív, köztük a Manchester Unitedé és a Tottenhamé is, míg például a Chelsea 67 millió fontos, a Manchester City pedig 197 milliós veszteséget halmozott fel.

Amiben a Liverpool meglepően jól teljesített, az a bevételi oldal. Annak ellenére, hogy a idén nem indultak a Bajnokok Ligájában és ezzel kvázi buktak 21 millió fontot, a tévéközvetítésekből, reklámbevételekből, és a kereskedelmi forgalomból (emléktárgyak, mezek, szponzorok, stb) tisztes bevételre tettek szert. Utóbbi egyébként példaértékű lehet minden futballklub számára hiszen a Liverpool az élcsapatok között az egyetlen, ami bevételei 42 százalékát (73,6 millió fontot) így termelte ki. A klub összbevétele 184 millió font volt, amivel negyedikek ebben a rangsorban, de az első Manchester Unitedtől még így is 150 millió fonttal maradnak el.

Van kiút

Ahhoz, hogy a klub ismét felvehesse a versenyt az előtte álló csapatokkal, több tényező is szükséges. Egyrészt elengedhetetlen a Bajnokok Ligája-kvalifikáció, ami évente úgy 33 millió fontos bevételt jelenthet. Ennyi ugyanis a négy BL-résztvevő angol csapat bevételeinek átlaga (a legjobban kereső Manchester United 44 millió, a skála másik végén található Arsenal 25 millió fontot zsebelt be). Mindenképpen szükség van egy új stadionra, mivel az Anfield Road, bármennyire is ikonikus létesítmény, és a Kopnak köszönhetően olyan atmoszférája van, mint egyetlen más stadionnak sem, de csak 45 000 néző befogadására képes. Ez a hazai meccseket tekintve 41 millió fontot hoz a konyhára, míg például a Manchester United 109 milliót, az Arsenal 93 milliót keres ugyanígy.

stanley park

Az FSG továbbra is aktívan foglalkozik a szomszédos Stanley Parkba tervezett létesítménnyel. A 2003-as tervek alapján az új stadion 60 000 férőhelyes lenne, amire viszont az amerikaiak azért nem akarnak rábólintani, mert szerintük a 15 000 plusz férőhely jelentette bevétel nem áll egyenes arányban egy vadonatúj létesítmény felépítésének költségeivel, amit 300 millió fontra taksálnak. John W. Henry, az FSG elnöke erről csak annyit mondott, hogy Liverpool nem London, a Mersey partján nem lehet egymillió fontos páholyokat árulni, és továbbra is az Anfield Road modernizálását és kibővítését tartja elsődleges céljának.

Henry ugyanezt az utat járta be a Boston Red Sox elavult stadionjával, de van közelebbi példa is, hiszen a Manchester United otthona, az Old Trafford is a folyamatos bővítésnek és modernizálásnak köszönhetően lett 75 811 fő befogadására képes. Megoldás lehet a névszponzor is, amitől eddig mereven elzárkóztak az Anfield Roadon, és az biztosnak tűnik, hogy ha a csapat marad a régi helyen, soha nem lesz névadója a létesítménynek, bármennyit is fizetne. Az új stadion már más tészta, ezt Henry is pedzegette egy nyilatkozatban. Ez lenne mellesleg a kisebbik rossz, a nagyobbik az ősi rivális Everton FC-vel közös stadion, amit a szurkolók (mindkét oldalról) mereven elutasítanak.

Lesz pénz

A kereskedelmi jellegű bevételek növelése nehéz feladatnak tűnik, hiszen már így is jelentős részét teszik ki a Liverpool FC mérlegének pozitív oldalán. A szponzoroktól származó bevételek jól alakulnak, a tavaly érkezett mezszponzor évi 20 millió fontot fizet, 12,5 millóval többet, mint a legendás Carlsberg. Ez az összeg megfelel annak, amit az élklubok keresnek a felület értékesítésével, bár a Barcelona itt is kilóg a sorból a maga 25 milliós szerződésével. A sportszergyártót is lecseréli a Liverpool. Augusztustól már nem az Adidas, hanem a New Balance egyik leányvállalata, az amerikai Warrior Sports szállítja a vörös mezt, és ezért évi 25 millió fontot fizet, négy éven át. A klub ezzel az üzlettel is jól jár, hiszen az Adidas csak a felét fizette, ráadásul az új szerződés értelmében a klub nemcsak a stadionban és a liverpooli városközpontban található másik hivatalos üzletben árusíthatja a termékeket, hanem ott nyit boltot, ahol akar. Ezzel hat év alatt úgy 300 millió fontos bevételre tehetnek szert, ami azért figyelemreméltó.

A pénzügyi helyzet tehát végre stabilizálódni látszik, és ugyan jövőre sem lesz BL-bevétel, de legalább az Európa liga meccsei jelentenek némi pluszt. Most már csak az hiányzik, hogy Dalglish vagy utódja összekapja a klubot, de ez már tényleg nemcsak a pénzembereken fog múlni. Egy FA-kupa győzelemmel mindenesetre meg lehetne alapozni egy új korszak kezdetét.