Nyomorognak az NBA egykori sztárjai

Egy amerikai életmódmagazin (GQ) annak nézett utána, mi a helyzet az igazán sok pénzt jelentő tengerentúli sportágak esetében, mi történik a kosárlabdázok és amerikai futballisták által megkeresett százmilliókkal, vagy akár milliárdokkal, mennyire átgondoltan bánnak keresetükkel a világ legjobban fizetett sportolói.

Az eredmény lehangoló. Annak ellenére, hogy a kosárlabdázok átlagosan 5,1 millió dollárt, a futballisták pedig 1,9 millió dollárt keresnek évente, a játékosok nem kevesebb mint 60–80 százaléka jelent csődöt öt évvel a visszavonulása után. Az ember ezután jogosan teszi fel a kérdést, hogy a fenébe költenek el ennyi pénzt a sportolók ilyen rövid idő alatt?

A mellékelt ábra illusztrálja, mi történik egy magyar ember számára egyébként felfoghatatlannak hitt, évi 5 millió dolláros, azaz több mint 1 milliárd forintos fizetéssel.

Az elemzést végző két amerikai kutató, Chris Gandy és Doug Glanville szerint három alapvető tényező befolyásolja ezt az irgalmatlan pénzszórást.

Az első, hogy a sztársportolók nem akarnak lemaradni, és a társaikhoz hasonló fényűző életet akarnak élni. A másik szempont, hogy mindent azonnal és gyorsan akarnak megszerezni maguknak. A harmadik, hogy arra számítanak: ez a mesebeli jólét örökké fog tartani.

Ez az átlagember számára irritáló, pénzszóró szemlélet elsősorban a sportolók rendkívül elfoglalt élete miatt alakulhatott ki. Egy baseballjátékosnak például 162 mérkőzése van egy szezonban, ezért nincs ideje meg kedve arra, hogy ár-érték arány szerint válasszon, azonnal kell neki minden, és ennek a luxusnak meg kell fizetni az árát.

Az ügynökök a szerződésekben meghatározott, ligánként változó ügynöki jutalék mellett még további 5-10 százalékot is levehetnek a bevételekből külön menedzsment-szerződés alapján. A játékosok pedig örömmel kifizetik ezt az összeget is, hiszen valaki legalább intézi helyettük azt a munkát, amit ők nyűgként élnek meg a folyamatos edzés és mérkőzésdömping mellett. Persze ha valaki 10 évvel pályafutásuk után kérne tőlük évi 250 ezer dollárt ezekre a dolgokra, valószínűleg elzavarnák, de amikor dől a pénz, ez természetesnek tűnik.

Rengeteg pénzt visz el a rokonok, barátok hada. A 110 millió dollárt elherdáló, majd csődöt jelentő kosárlabdázó, Antoine Walker mellett például állandóan 30-70 fizetett alkalmazott lebzselt. A legtöbb profi játékosnak ugyan nincs ekkora udvartartása, de azért havi egy-két ezer dollár zsebpénz a haveroknak, 1500 a testvérnek, vagy a szülők házára felvett 50 ezer dolláros bankkölcsön átvállalása elég szépen felhalmozódhat. Ráadásul állandóan kapják a jobbnál jobbnak tűnő befektetési ajánlatokat. Szállj be egy termék felfuttatásába, egy klubba, vagy egy étterembe. Sem idejük, sem képzettségük vagy tapasztalatuk nincs meg arra, hogy felmérjék ezeknek az ajánlatoknak az üzleti kockázatát, de sokan közülük a pályán elért sikerek miatt elvesztik a realitásérzéküket, és azt hiszik, ez is fog majd menni.

Miután az egész életük a versengésről és a kockázatvállalásról szól, sokszor felelőtlenül, átgondolatlanul ugranak bele ezekbe az első hallásra jónak tűnő dolgokba. Chris Gandy szerint négyből egy sportoló fekteti be valami teljesen irreális hülyeségbe a pénzét. Torii Hunter baseballjátékost például 70 ezer dollárra húzta le egy vállalkozó, hogy olyan felfújható párnákat gyártsanak, amelyek áradás esetén védik a házakban tartózkodókat. A kezdeti befizetés után aztán újabb 500 ezer dollárt kellett a sportolónak fizetnie, amit már nem volt hajlandó, így azonban sosem látta viszont az első befizetett részletét.

Sok sportoló él kétlaki életet, amely természetesen halmozódó, óriási költségekkel jár. Az otthonuk mellett újabb házat vesznek például abban a városban, ahol a csapatuk játszik, és emellett méregdrága lakásokat, házakat bérelnek az edzőtáborok helyszínén. Külön költségként jelenik meg például a luxusautók folyamatos szállíttatása is az éppen aktuális tartózkodási helyükhöz.

A pénz szórása tehát a profi sport és életvitel velejárója. A leírtak szerint a pénzügyileg felelős gondolkodás általában pontosan ellentétes a sportolói sikerekkel. Amíg a sportoló a topon van, nincs is ezzel baj. A gondok akkor kezdődnek, ha a pénzforrás valami miatt elapad. Egy sztársportolónak a jövőre, a visszavonulásra gondolni ugyanakkor nagyon nehéz dolog. Ezzel ugyanis átfuttatja a fején saját képességeinek és tehetségének a korlátait, végét. Egy olyan embernek, akinek naponta kell helyt állnia emberek milliói előtt, ez óriási pszichológiai terhet jelent.

A cikk írója Dr. Váczi János sportközgazdász. A blogja itt érhető el.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!