Böczögő Dorina döntős a torna Eb-n

2012.05.10. 22:07

Bejutott a legjobb nyolc versenyzőt felvonultató döntőbe ugrásban az olimpiai kvótás Böczögő Dorina a női tornászok Brüsszelben zajló Európa-bajnokságának csütörtöki selejtezőjéből.

A Böczögő, Gombás Laura, Csillag Tünde, Divéky Luca, Al-Salty Dália összetételű válogatott a hazai szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a 14. helyen végzett a 27 nemzeti együttest felvonultató csapatversenyben.
Draskóczy Imre vezetőedző úgy értékelte, a teljes gárda kiválóan és kiegyensúlyozottan teljesített, most először fordult elő, hogy gerendán senki sem hibázott. A válogatott 154,826 pontot kapott, minden szeren három tornász indulhatott, mindhárom eredménye számított.
Böczögő ugrásban 14,333 pontot kapott gyakorlatára, így a nyolcadik helyen bejutott a vasárnapi fináléba. 
"Nagyon boldog és elégedett vagyok" - idézte Draskóczyt a MATSZ közleménye. "A csapat tagjai kiegyensúlyozottan teljesítettek, Böczögő Dorinát pedig ki kell emelnem, nagy dolog, hogy ugrásban bekerült a döntőbe, ahol akár még előrébb is végezhet."