Elméletben tanultam meg rajtolni

2012.05.10. 15:32
A WTCC-ben, vagyis a túrakocsi-világbajnokságon induló Michelisz Norbert az első magyar autóversenyző, aki hivatalos FIA-sorozatban tudott nyerni, vasárnap, a Hungaroringen már másodszor. Világklasszisokat ver meg, a Eurosport és a magyar tévé közvetíti összes futamát, de szponzort így is nehezen talál. Azt mondja, örül, hogy nem hallja a nézőket. Interjú.

A Hungaroringen 70 ezren biztatták, hallotta a morajt?

Nem hallunk semmit a nézőkből a kocsiban, még ha több tízezren is vannak, de a célegyenesre fordulva mindig láttam, micsoda ujjongás volt. Felemelő érzés, de igazából jó is, hogy csak a versenymérnökömet hallhatom, mert nagyon nehéz lenne különben a vezetésre koncentrálni, az extázis elterelné a figyelmem. Amikor aztán kiszálltam, és levettem a sisakom, na az egészen hihetetlen volt.

Sikerében nagy szerepük lehet a rajtoknak, vasárnap ötödikről ugrott fel elsőnek. Hogy csinálja?

Az adatok alapján kielemeztük, mi lehet a gond, és mit kellene jobban csinálnom, mert az állórajt problémát jelentett nekem. Sokat kritizáltak, teljesen jogosan miatta, volt, hogy lefulladtam, amikor pedig másodikként indulhattam, és ez megengedhetetlen. Mivel tesztelni nem tudunk, és a kevés alkatrész miatt a versenyhétvégeken sem tudjuk gyakorolni, elméletben kellett megoldanom a dolgot. A boxból kijövet valamennyire lehetne próbálkozni, de a kuplung nem bír ki bármennyi indulást, nekünk különösen vigyáznunk kell rá, ezért magamnak kellett rájönnöm, hogy mi az optimális összhang a gáz és a kuplung között. Örülök, hogy ennek épp a Hungaroringen jött ki az eredménye, ilyen jó rajtra, hogy utána az élen tudok fordulni, én sem számítottam.

Versenyen kívül nem is tesztelnek?

Nem. Mindig tervbe van véve, idénre is, de eddig még nem jött össze. Pontosabban idén Monza előtt volt egy plusz napunk, már csütörtökön rámehettünk a pályára, de akkor a többi csapat is, mindenki.

A gyári vagy a nagyobb istállók mennyit gyakorolnak évente?

Nagyjából 4-6000 kilométer között, de még a legkisebb privát csapatok is el tudnak menni a szezon előtt kétszer két napot tesztelni.

Említette az alkatrészeket, azokkal hogy állnak?

Idén, hogy két autónk van, már sokkal jobban, mint tavaly. Akkor belefutottunk olyanba, hogy összetörtem a kocsit, és nem tudtuk rendesen helyrehozni pótalkatrész hiányában. Most ez már kizárt, már csak akkor kerülhetnénk bajba, ha a csapattársam, Wéber Gábor és én is ugyanakkor törnénk össze a gépet. Akkor elképzelhető, hogy csak az egyikünkét tudnánk megcsinálni.

Ön BMW-vel megy, melyik a legjobb autó?

A gyári Chevrolet a legjobb, de a BMW ott van a sarkában. Tavaly a BMW volt a leggyorsabb, ám az akkori előny már elfogyott, látszik, egyenesben már szélárnyékban is alig tudom tartani a Chevrolet-t és a Seatot. A BMW viszont még mindig jobb a rajtnál. Ami nekünk hiányzik, az az állandó technikai segítség, ugyanis a BMW idéntől már csak a DTM-re (Német Túraautó-bajnokság) koncentrál a fejlesztésekkel. Tesztelni nincs lehetőségünk, de szerencsére olyan szakemberek vesznek körül, akik így is rengeteg dolgot meg tudnak oldani. Úgy érzem, csapatként is mostanában kezdünk összeállni a Zengő Motorsportnál, nagyon büszke vagyok minden csapattagra. Van még pár pálya idén, ahol győzelemre hajthatunk.

A hungaroringi siker már egy hete, Szlovákiában is összejöhetett volna, de akkor az egyik nagymenő öreg, Gabriele Tarquini kilökte, és még csak meg sem büntették. Lehet, hogy ő többet megengedhet magának?

Van egy komoly mag, aminek a tagjai évtizedek óta ismerik egymást, a versenyzők rég óta ezekkel a felügyelőkkel versenyeznek. Nincs olyan sport, amiben ne lenne részrehajlás, de ez így normális is. Tarquini azért is kiváló versenyző, mert tudja, hol van az a határ, amit még megengedhet, és neki belefér büntetlenül. Érzi, tudja, mennyire feszítheti a húrt, ezért mester ő, Menu meg a többi rutinos róka. A helyében én is ezt csinálnám, remélem, egyszer majd sikerül erre a magasabb szintre eljutnom. Különben Tarquini utána elnézést kért, tudta egyértelműen, mi történt.

Michelisz Norbert eredményei

2006. Suzuki Swift-kupa, bajnok

2007. Renault Clio-kupa, bajnok

2008. Magyar SEAT Leon-kupa, 2. és SEAT Leon-Európa-kupa, 14.,

(1 győzelem, 18 pont)

2009. SEAT Leon-Európa-kupa,

bajnok

2010. WTCC, 9. hely, 1 győzelem

2011. WTCC, 9. hely

2012. WTCC, 6. hely (folyamatban)

A csapattársa a Zengő Motorsportnál, Wéber Gábor azt mondta, ez az a kategória, ahol másodperceket sem lehet pihenni a volán mögött.

Célegyenesben azért mi is szusszanhatunk egyet, de az biztos, hogy itt nem lehet visszavenni, kivárni, taktikázni. 12 kör száz százalékon az első pillanatoktól a célig, végig pengeélen, kényelmeskedés teljesen kizárt.

Mennyire kimerítő egy-egy verseny, mennyit kell pihennie a futamok után?

Minden pillanatban be tudnék ülni az autóba, és száz százalékot nyújtani, de most örülök, hogy kimarad egy hétvége. Az előző kettő elég sokat kivett belőlem, bár idén sokkal jobban kezelem az egészet, mint eddig. Nem stresszelek, míg tavaly vagy azelőtt előfordult olyan pillanat, hogy senkit nem akartam látni, ez mára teljesen megváltozott, szerintem kezdek beérni, mint pilóta.

Jelenleg hatodik a pontversenyben, mi a cél?

A hatodik és a nyolcadik hely között nekem mindegy, hol végzek, a lényeg, hogy nyerjek még pár futamot. Cél a privát (nem gyári) autók között elsőnek lenni, a legfontosabb viszont, hogy legyen még néhány olyan futamgyőzelmem, mint itt a ringen.

Továbblépés?

Nagyon nehéz ezt megmondani. Rengeteg rutin kell, természetesen minden autóversenyző álma a gyári istálló, ám jelenleg Zengőékkel el tudom érni a céljaimat, és amíg ez megvalósul, addig jó itt. A gyáriaknál világklasszisok versenyeznek, tapasztalatra van még szükségem, hogy egyszer odajuthassak.

A még hátralévő versenyek

Ausztria-Salzburgring Május 20.

Portugália-Algarve Június 3.

Brazília-Curitiba Július 22.

USA-Sears Point Szept. 23.

Japán-Szuzuka Október 21.

Kína-Sanghaj November 4.

Makaó GP November 18.

Két futamot már nyert a WTCC-ben, mennyire nehéz így szponzort találni?

Tavaly a hungaroringi második hely után úgy gondoltuk, kinyílik a pénzcsap, de nem így történt. A nehéz gazdasági körülmények hatása itt is érződik, csak abban tudunk reménykedni, hogy most majd változik a helyzet.

Pénzzé tehető-e itt a tehetség? Maga már profi?

2010 óta hivatásos autóversenyző vagyok, pénzt keresek azzal, amit a legeslegjobban szeretek, és ez fantasztikus. Próbálkozom még egyetemen, de egyre nehezebb, egyrészt időben, másrészt, ha azzal foglalkozhatsz, ami az életed, nehéz másra is koncentrálni.

Bő két éve még kívülről nézte ezeket az embereket, most versenyez velük, lehet érzékeltetni ezt a változást?

2006-ban, amikor elkezdtem versenyezni, az volt a vágyam, hogy egyszer kikössek itt, szerintem még fel sem fogtam, hogy kikkel vezethetek együtt. Ezek az emberek, Menu, Tarquini, Muller és a többiek gyerekkori bálványok, világklasszis legendák, megtiszteltetés, hogy közöttük lehetek, és tanulhatok tőlük, rengeteget.

Mi is az a WTCC?

A WTCC (World Touring Car Championship) 1987-ben indult, akkor még más néven, de a jelenlegi sorozat egyértelműen a 25 éve létre hozott széria utódja. 2005 óta hivatalosan világbajnokság és elismeri a FIA (Nemzetközi Autós Szövetség) sajátjának, sőt, a szervezet harmadik legfontosabb kategóriája a Forma-1 és a Rali-vb után.

Az autók az utcai gépek átalakított változatai, 1600-2000 köbcentis motorral, könnyített kasztnival, tuningolva, de a szokásos elektronikai kütyük, például blokkolásgátló (ABS) és kipörgésgátló nélkül.

Öt márka van jelenleg, a Chevrolet gyári csapatot indít, a SEAT, a BMW, a Ford és a Lada privát csapatoknak ad el versenykocsikat. Michelisz Norbert és Wéber Gábor a Zengő Motorsport tagjai, egy BMW 320 TC-t vezetnek.

A széria 12 országban fordul meg, szerte a világ körül, több igazi nagymenő pilótával: Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro a Forma-1-ben is megfordult, Alan Menu, Yvan Muller, Rickard Rydell, James Thompson és Robert Huff, illetve Tom Coronel - Tarquinivel együtt - igazi túrakocsi-legendák. Michelisz mindannyiukat megverte a hétvégén a Hungaroringen és tavaly előtt a leghíresebb, macaói futamon.