Kovács Nikolett dobogóra állhatott Katarban

2012.05.28. 13:40

Kovács Nikolett egy-egy harmadik és negyedik hellyel zárta a katari nemzetközi gyorsasági motoros bajnokság hétvégi, utolsó fordulóját. A magyar motoros, aki a Stock600-as kategóriában állt rajthoz, az első futamban negyedikként ért célba, a két órával később rendezett második versenyen pedig harmadik lett.

"Őszintén szólva, egyáltalán nem élveztem az első futamot. Esélyem nem volt azokkal menni, akikkel valójában versenyben voltam, és nem valami szórakoztató 80-90 lóerővel erősebb motorokkal hadakozni. Annyira bosszús voltam, hogy azt sem vettem észre, amikor leintettek" - mondta az MTI-hez eljuttatott közleményben a magyar motoros arra utalva, hogy minden futamon együtt futottak az 1000 kcm-es és a 600-as motorok.

Kovács a második futamban úgy lett harmadik, hogy - taktikájának megfelelően - maga elé engedte a határait feszegető indiai vetélytársát, aki azonban egy körrel később kiesett, s így utána a magyar pilótának pozíciója megőrzésére kellett koncentrálnia.

Az 1000-es bajnokságot az ausztrál Alex Cudlin nyerte meg, míg a 600-asoknál az indonéz Doni Tata Pradita végzett az élen. Mindketten az utolsó futamon szerezték meg a bajnoki címet, miután legnagyobb riválisaik pont nélkül zártak.