Szinte mindenki felállhatott a dobogóra a Karate Mestertornán

2012.06.05. 15:55

A fenállásának 40. évét ünneplő magyar karate fekete öves mesterek társaságában töltötte az évfordulót. Az UTE dzsúdó csarnokában szombaton 70 karate mester mérte össze tudását, vagy még inkább tisztelgett egymás tudása előtt. A különböző korcsoportokban kiírt versenyen bemutatkozott mind a négy szakág a Goju, a Shito a Shoto és a Wado is. A résztvevők választhattak, hogy formagyakorlat bemutatásában, vagy küzdelemben kívánnak indulni. Többen mindkét kategóriában neveztek, így végül szinte minden résztvevő felálhatott legalább egyszer a dobogóra.

Gali Csaba és Dénes Rajmund Roland, az esemény szervezői elmondták- Az idén második alkalommal meghirdetett Karate Mestertornát nem szabad összetéveszteni egy véresen komoly tétversennyel. Az itt indulók többsége már bizonyított, többen szakáguk Európa bajnokai, és ide a karate és az egymás iránti tiszteletből jönnek.

Való igaz a versenyen, a heves küzdelmek ellenére egyetlen komoly sérülés sem történt.

Eredmények a Magyar Sport Infón.