Kürthy Lajos kilencedik súlylökésben

2012.06.29. 21:45

A Mohácsi TE versenyzője 19,48 méteres selejtezőbeli eredményével éppen befért a legjobb 12 közé. A fináléban ő volt az első dobó, és 19,23 méterrel nyitott. Másodikra 19,55 méterre javított, harmadik kísérlete viszont érvénytelen volt. Úgy tűnt, éppen beférhet a harmadik sorozat után a legjobb nyolcba, azonban tíz centivel lemaradt a folytatásról.

"Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült a nyolc közé kerülnöm" - mondta a fedett Eb-ötödik, olimpiai szintes Kürthy. Hozzátette: "Mindenképpen döntőbe akartam kerülni, ez sikerült, összességében eddig ez a legjobb szabadtéri Eb-eredményem."

Az elődöntőben búcsúzott Kaptur Éva 200 méteren a helsinki atlétikai Európa-bajnokság pénteki napján. A 100 és 200 méter idei országos bajnoka az előfutamban 23.97 mp-es idővel, utolsó továbbjutóként került a legjobb 24 közé. A gödöllői sprinter az elődöntőben nem tudott javítani délelőtti idején, futamában 24.44 mp-cel csak a nyolcadik lett, összesítésben pedig a 22. helyen végzett.

Eredmények

Férfiak:
magasugrás, Európa-bajnok:
--------------------------
Robbie Grabarz (Nagy-Britannia) 231 cm    
2. Raivydas Stanys (Litvánia) 231
3. Mickaël Hanany (Franciaország) 228

3000 m akadály, Európa-bajnok:
------------------------------
Mahiedine Mekhissi-Benabbad (Franciaország) 8:33.23 perc  
2. Tarik Langat Akdag (Törökország) 8:35.24  
3. Víctor García (Spanyolország) 8:35.87

800 m, Európa-bajnok:
---------------------
Jurij Borzsakovszkij (Oroszország) 1:48.61 perc  
2. Andreas Bube (Dánia) 1:48.69  
3. Pierre Ambroise Bosse (Franciaország) 1:48.83

súlylöklés, Európa-bajnok:
--------------------------
David Storl (Németország) 21,58 m
2. Rutger Smith (Hollandia) 20,55
3. Asmir Kolasinac (Szerbia) 20,36
...9. KÜRTHY LAJOS 19,55

400 m, Európa-bajnok:
---------------------
Pavel Maslák (Csehország) 45.24 mp  
2. DEÁK NAGY MARCELL 45.52
3. Yannick Fonsat (Franciaország) 45.82

400 m gát, Európa-bajnok:
-------------------------
Rhys Williams (Nagy-Britannia) 49.33 mp
2. Emir Bekric (Szerbia) 49.49
3. Sztanyiszlav Melnyikov (Ukrajna) 49.69

nők:
súlylökés, Európa-bajnok:
-------------------------
Nadine Kleinert (Németország) 19,18 m    
2. Irina Tarasova (Oroszország) 18,91    
3. Chiara Rosa (Olaszország) 18,47
...7. MÁRTON ANITA 17,93 m    

gerelyhajítás, Európa-bajnok:
-----------------------------
Vira Rebrik (Ukrajna) 66,86 m
2. Christina Obergföll (Németország) 65,12    
3. Linda Stahl (Németország) 63,69  

400 m gát, Európa-bajnok:
-------------------------
Irina Davidova (Oroszország) 53.77 mp
2. Denisa Rosolová (Csehország) 54.24
3. Anna Jaroscsuk (Ukrajna) 54.35

hármasugrás, Európa-bajnok:
---------------------------
Olha Szaladuha (Ukrajna) 14,99 m
2. Patrícia Mamona (Portugália) 14,52
3. Jana Borodjina (Oroszország) 14,36

800 m, Európa-bajnok:
---------------------
Jelena Arzsakova (Oroszország) 1:58.51 perc  
2. Lynsey Sharp (Nagy-Britannia) 2:00.52
3. Irina Maracseva (Oroszország) 2:00.66

400 m, Európa-bajnok:
---------------------
Moa Hjelmer (Svédország) 51.13 mp
2. Kszenija Zadorina (Oroszország) 51.26
3. Ilona Usovich (Bulgária) 51.94