Csütörtökön rajtol a Kékszalag vitorlásverseny

2012.07.04. 11:15




Részvételi rekordra számítanak a csütörtökön 9 órakor Balatonfüredről elrajtoló 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny szervezői. Az eddigi csúcsot 2010-ben regisztrálták 623 hajóval, akkor több mint háromezer vitorlázó indult el Európa legrégebbi - először 1934-ben megrendezett - és legnagyobb tókerülő versenyén. Az idei Kékszalagra ma 23 óráig lehet nevezni.
Ezúttal - páros év lévén - többtörzsű hajók is indulhatnak a viadalon, amelyen a tavalyi vihar után most az alacsony vízállás jelenthet kihívást a versenyzőknek.
A Balaton-kerülés rekordját 10 óra 40 perces idővel, 1955 óta a Nemere II tartja, amely az idén is nekivág a légvonalban 145 kilométeres távnak. A Magyar Vitorlás Szövetség tájékoztatása szerint most versenyezhet először együtt a Balaton három legnagyobb hajója, mert a Sirocco mellett a harmadik 75-ös cirkáló, a Lillafüred is - megújulva és versenyhajóvá válva - vízre került a héten. A három vitorlás építése 1944-ben kezdődött a Balatonfüredi Hajógyárban, de a vízre bocsájtás különböző időpontokban történt.
Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük. A szél függvényében a legjobbak várhatóan már a rajt napjának estéjén vagy éjjel befutnak a füredi mólóhoz, de a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni. Tavaly a Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nyert, ezzel Litkey tizedszer bizonyult a leggyorsabbnak a Kékszalagon. A szervezők a verseny bevételéből a Magyar Hospice Alapítvány gyermek-otthonápolási tevékenységét támogatják.