Két ezüst és egy bronz a férfiaknál az öttusa Eb-n

2012.07.07. 20:07

Kasza Róbert ezüst-, Demeter Bence pedig bronzérmet nyert a szófiai öttusa Európa-bajnokság szombati hagyományos férfi versenyében, melyben a Kasza, Demeter, Marosi Ádám összeállítású csapat második lett. Jól szerepelt a májusi, római világbajnokságon kulcscsonttörést szenvedett, azóta felépült Tibolya Péter is, aki egyéni indulóként a hatodik helyen zárta a versenyt.

Két szám után még a bő élcsoportban állt, de balszerencsés lovaglása miatt jelentősen visszacsúszott a Kaszához hasonlóan a londoni olimpiára készülő Marosi Ádám, majd a harmincadik helyről zárkózott vissza a huszadikra a lövészetes futásban. A magyar csapat – a nemzetközi szövetség honlapja alapján – az orosz mögött végzett másodikként, míg a dobogó harmadik fokára a csehek állhattak fel. Egyéniben az olasz Riccardo De Luca győzött.

Pénteken a harmadik lett a nők versenyében a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat. A magyar válogatott számára a férfiak szombati küzdelmével be is fejeződött az Eb, mert a váltókban már – az olimpia közelsége miatt – nem indulnak.

Eredmények:

férfi egyéni verseny, Európa-bajnok:

Riccardo De Luca (Olaszország) 5888 pont
2. Kasza Róbert 5836 (vívás: 23 győzelem/12 vereség/952 pont, úszás: 2:02.16 perc/1336 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 10:58.80 perc/2368 pont)
3. Demeter Bence 5824 (18/17/832, 2:03.77/1316, 1200, 10:31.28/2476)
...6. Tibolya Péter 5780 (20/15/880, 2:11.12/1228, 1200, 10:32.48/2472)
...20. Marosi Ádám 5572 (18/17/832, 2:03.63/1320, 976, 10:39.12/2444)

férfi csapatverseny, Európa-bajnok:

Oroszország (Ilja Frolov, Andrej Mojszejev, Alekszandr Leszun) 17280 pont
2. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence) 17232
3. Csehország (Jan Kuf, Michal Michalik, Michal Sedlecky) 16800



  • Hírek
  • Hírek