Végtagok nélkül úszta át a Gibraltári-szorost

2012.07.13. 14:04
Croizon a harmadik kihívását is teljesítette, legközelebb a jeges vizű Bering-szoros következik.
000 Par7226155
Fotó: Pierre Andrieu

Philippe Croizon kéz és lábak nélkül úszik át a világ valamennyi kontinense között, legutóbb a Gibaraltári-szorost úszta át 5 óra és 19 perc alatt. A spanyol Tarifa városból indult el. A 14 kilométeres távot speciális uszonnyal, ruhában és hosszú légzőcsővel teljesítette az őt távolabbról kísérő 34 éves barátjával, Arnaud Chassery-vel – írta a Liberation.fr.

A Gibraltári-szoros után nagy ünneplést tartott a parton összegyűlt rajongóival és barátaival a Spanyolország és Marokkó közti táv átúszásának sikerére. A francia úszását megnehezítette, hogy vihar közeledett, és a felerősödött szél miatt nagy hullámok támadtak.

A végtagcsonkolt francia ezért még gyorsabban kezdett úszni, minden erejét beleadta. A 43 éves férfinek 1994-ben egy 20 000 voltos áramütés miatt kellett karjait és lábait amputálni. Ennek ellenére már bebizonyította hihetetlen kitartását.

Az első távja az Indonézia és Pápua Új-Guinea közti közel 20 kilométeres csatorna volt, amit nyolc óra alatt úszott át. Az Ázsia és Afrika közti Akabai-öböl részt – szintén 20 kilométeres távolság – öt óra alatt teljesítette. Európában harmadik kihívását, a La Manche-csatorna harminchárom kilométeres szakaszát tizenhárom és fél óra alatt.

Croizon célja a kontinensek közötti úszással az, hogy jelképesen összekapcsolja a kontinenseket, felhívja a figyelmet a békére, és arra, hogy mindannyian összetartozunk, beleértve a fogyatékkal élőket is.

000 Nic6107163
Fotó: Khalil Mazraawi

A negyedik kihívása, ami egyben az utolsó: a Bering-szoros. Az amerikai és orosz partokat köti össze, amleyről a francia Libération-nak  azt mondta, ez a legnehezebb távja, mivel a jeges vízben kell úsznia, de már nagyon várja, hogy eszkimókkal találkozzon. A bátorságot, önzetlenséget, erőt szeretné mutani a fogyatékkal élőknek, és mindenkinek megmutatni, hogy a fogyatékosok elsősorban emberek.