A St. Louis Rams 2014-ig nem jön Londonba

2012.08.14. 19:04

Lemondta a 2013-ban és 2014-ben Londonba tervezett alapszakasz-mérkőzését a tengerentúli amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő St. Louis Rams csapata. A vezetőség azzal indokolta a döntést, hogy bár törekszik az együttes globális népszerűsítésére, de előbb azt szeretné, ha St. Louisban válna a helyi lakosok kedvencévé a gárda.

A Rams januárban jelentette be, hogy a következő három idényben egy-egy hazai meccsét a londoni Wembley Stadionban játssza. Az idei, október 28-ára tervezett, a magyar származású Meskó Zoltánt is foglalkoztató New England Patriots elleni összecsapást az eredeti elképzelések szerint a Wembley Stadionban bonyolítják le.

Először 2007-ben rendeztek alapszakasz-mérkőzést a Wembleyben, és azóta minden évben egy összecsapást játszottak a legendás arénában. A klubtulajdonosok tavaly októberi gyűlésükön úgy döntöttek, mind a 32 együttes lehetőséget kap arra, hogy évente legalább egy hazai alapszakaszmeccsét a szigetországban rendezze meg, annyi a kikötés, hogy vendégként minden csapatnak legfeljebb egyszer lehet 2016-ig Európában játszania, ami azt jelenti, hogy a soron következő öt idényben akár 32 meccsre is Európában kerülhet sor. Az NFL azt szerette volna, ha 2012-től már legalább két meccset rendeznek az európai szigetországban, de végül csak a Rams-Patriots találkozó lesz az Egyesült Államokon kívül.