Rafael
19 °C
33 °C

Armstrong bukásával is marad a doppingéra

2012.09.06. 15:18

Lance Armstrongot a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség még megmenthetné a Sportdöntőbíróságon, de a kerékpársport megítélésén nem segít sem az, ha az amerikait megfosztják hét Tour de France-győzelmétől, sem az, ha ártatlanként megtarthatná azokat. A doppingügyek elválaszthatatlanul összenőttek a kerékpározással, a rendes ügymenet részei. Hiába a lebukások, másnap sem okoz erkölcsi aggályokat a bringásoknak egy vércsere vagy egy kis növekedési hormon beadagolása.

Nagyjából az 1960-as évek közepétől jelen van a kerékpárban a szervezett doppingolás, aminek szervezett voltát persze mindenki igyekszik tagadni. A csapatvezetők, edzők általában csak széttárják a kezüket, fogalmuk sincs, mit csináltak versenyzőik, nem is értik, miért fordultak tiltott teljesítményfokozókhoz, és azokat honnan szerezték be. Akkor is így viselkednek, ha néhány évvel korábban még ők is tekertek és beszedték, amit be kellett.

Néhány versenyző, mint például egykor a Kelmében tekerő Jésus Marzano időről-időre bűnbánóan ugyan a nyilvánosság elé áll egy-egy megdöbbentő történettel, hogy többször is életveszélyben volt, mert elszúrták a vérátömlesztését, vagy az EPO-adagolását a szisztematikusan doppingoló a csapatnál, de ettől senki sem hatódik meg. Ahogy azt sem okozott nagy kárt, sem megtisztulást, amikor az 1998-as Tour de France-on a Festina-botrány kapcsán komplett csapatokat léptettek vissza a szisztematikus doppingolás miatt.

A sportrajongók is elnyomnak egy-egy 'ott tekernek a doppingos köcsögök' kommentet a Tour de France-ot nézve, de a tévét nem kapcsolják ki, és az Alpe d' Huez emelkedőjén küzdő kerékpárosokat figyelve már csak a versengés izgalma és a szurkolás marad, nem azt méricskélik, hogy Andy Schleck vagy Alberto Contador orvoscsoportja találta el jobban a doppingadagolást. Míg ez az izgalom és nézők milliói megvannak, nincs veszélyben a kerékpársport sem, lehet bármennyi doppingügy. Legfeljebb eltűnik a süllyesztőben néhány doppingbotrányba belebukott nagy sztár, de jönnek helyettük újak. De az is gyakori, hogy visszatérnek a bukott hősök, elég csak a közelmúltból Ivan Bassót, Contadort hozni példának, megvetés csak egy kisebbség részéről övezi őket.

A Tour de France a világ harmadik legnézettebb sporteseménye az olimpia és a futball-vb után, nem véletlen, hogy tódulnak a szponzorok, és eurószázezreket osztanak a kerékpárosok között. Egyelőre azonban csak néhányan csináltak etikai kérdést abból, hogy adják-e a nevüket egy a sport szellemiségével merőben ellentétes versenyhez, ahol bizonyíthatóan tiltott szerekkel megy a versenyzők nagyobb hányada. A legjobb példák Németországban vannak, ott már az állami televíziócsatornák is visszaléptek a Tour közvetítéstől a doppingbotrányok miatt. 2007-ben az ARD és a ZDF is összeegyeztethetetlennek tartotta filozófiájával, hogy teret adjanak egy velejéig romlott sportágnak. Néhány szponzor is kivonult a csapatok mögül, de egyelőre tömegesen nem hagyták el a sportágat. Contador például eltiltása után lett reklámszereplő a Saxo-Banknál, és biztosították, hogy mögé állnak. A Nike sem bontott szerződést Armstronggal mostani doppingügye miatt, még mindig hiteles figurának és brandnek számít.

A szponzorok persze képmutatóan hivatkozhatnak arra, hogy egy tiszta sportágat támogatnak, mert a kerékpárban hihetetlen erős doppingkontroll működik, és a vizsgálatok számához képest elenyésző pozitív esetet regisztrálnak, de a mindent bevalló doppingoló bringások negatív, és valószínűleg valósabb képet alkotnak a sportágukról.

Igazi kényszerítő ereje egyelőre nincs a megtisztulásnak: a doppingellenőrzések nem jelentenek valós veszélyt, a 10-15 évre visszamenőleges bizonyításokat pedig inkább a vicc kategóriába sorolnánk. A támogatók minden botrány ellenére maradnak, így csak az önként vállalt doppingmentesség hozhat változást, aminek persze annyi esélye van, mint Armstrongnak megnyerni a nyolcadik Tourját.