Garázdasággal gyanúsítják Pars Krisztiánt

2012.09.22. 11:31 Módosítva: 2012.09.22. 11:32

A Szombathelyi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást Pars Krisztián kalapácsvető ellen, miután az olimpikon szeptember 21-én délután egy szombathelyi posta előtt szóváltást követően bántalmazott egy postást, írja a Vas Népe. A postai alkalmazott az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Pars Krisztiánt a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, vele szemben a további eljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság folytatja le. A kalapácsvető a Vas Népe szerint szombaton hajnalban szüleivel külföldre utazott.

Pénteken még úgy tudtuk, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hallgatták ki a sportolót, aki nem érti, miért ment látleletet vetetni a postás, mikor ő nem is bántotta: „Pénteken délután a 4-es postára mentem feladni egy dedikált kesztyűt, jótékonysági célra. Egy kis helyen tudtam megállni a Maros utcában. A barátnőm bent maradt az autóban én pedig beálltam a sorba. Később a barátnőm telefonált, hogy egy postásautó szeretne bemenni az udvarba, ami előtt megálltam és a vezetője dudál, integet. Mondtam, hogy megyek, két percet kértem, mert már csak ketten álltak előttem”.

„Amikor kimentem először is bocsánatot kértem a postástól, amiért elálltam az utat, bevallom, nem vettem észre. Ezután ültem be a kocsiba, ahol a barátnőmtől megtudtam, hogy a postás előbb rá akarta venni, hogy ő járjon el az Opelemmel, de ezt nem tette meg, erre a férfi megkérdezte tőle, hogy a barátnőm a kurvám-e?” - mondta Pars. - „Nagyon mérges lettem, kipattantam a kocsiból és odamentem a postásautóhoz és emelt hangon kértem a férfit, kérjen bocsánatot a barátnőmtől. Amikor erre nem volt hajlandó, akkor mondtam neki, hogy kirántom a kocsiból, de végül inkább hagytam, hozzá sem értem.”

Pars Krisztián az ún. órásháztól tartott a belváros felé, amikor a rendőrök utánamentek. Végül a Király utcában állították meg, majd átszállították egy rendőrautóba, amivel a kapitányságra vitték.