Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

PPP-ben épülő sportlétesítményeket mentettek meg

2012.10.11. 10:11

Az eredetileg tervezett 15 milliárd forint helyett 11,9 milliárd állami forrásból rendezik kéttucatnyi, önkormányzati kezelésben lévő PPP-konstrukcióban megkezdett sportlétesítmény további sorsát - írta a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: azokban az esetekben sikerült megmenteni a projekteket, amelyekben a beruházó és a finanszírozó pénzintézet együttműködött.

Jó példaként említette a törökbálinti iskolaberuházást, a hódmezővásárhelyi Balogh Imsi Sportarénát, tornaterem-beruházásokat öt somogyi faluban és három tanuszodát a Dunántúlon, ezeknek az építése befejeződhet állami segítséggel. Ugyanakkor a kiskunfélegyházi sportcsarnok és egy miskolci tornaterem ügyében nem jártak sikerrel, mert a beruházókat még az előtt felszámolták, hogy azokat védett cégekké nyilváníthatták volna.

Tájékoztatása szerint a 21 kiemelt projekttársaság 31 létesítményre kötött építési, üzemeltetési szerződést. A cégek finanszírozási problémáit többnyire bevételeik csökkenése okozta.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy a PPP-szerződések felülvizsgálata és kivásárlása a jövő évben folytatódik.