Még lebukhatnak az olimpia doppingolói

2012.11.09. 15:36

A londoni olimpián 14 sportoló bukott meg a doppigvizsgálaton, köztük a női súlylökés aranyérmese, a fehérorosz Osztapcsuk. A doppingellenőrzés azonban valószínűleg nem működött tökéletesen, a szakemberek előzetesen azt várták, az új tesztmódszereknek köszönhetően sokan buknak majd meg növekedési hormonnal, mégsem kaptak el senkit. A kövekező években azonban újravizsgálhatják a londoni mintákat, és újabb pozitív doppingesetek lesznek.

Már nemcsak a szteroidot használókat kapták el

„London doppingellenesség szemszögéből részben sikeres volt, részben nem" - mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. „Igen a válasz azért, mert beigazolódott, amit előtte is állítottunk, hogy a londoni laboratórium fejlettségben és hatékonyságban a pekingitől fényévnyire van. Londonban hullottak fejek, a kínai fővárosban, 2008-ban viszont nem. Elegendő, ha a londoni játékokon rajtavesztettek közül a női súlylökőverseny aranyérmétől utóbb megfosztott fehérorosz Osztapcsukot említem, ő igazi nagyágyú."

„Pekingben a mezőny hátsó részéből voltak csak lebukások, nem az elitből. Ráadásul London esetében előremutató pozitív esetekről beszélhetünk, amennyiben az ideális oxigénellátást elősegítő EPO-val is, illetve marihuánával is buktak meg, nem csak anabolikus szteroidokkal. Az anabolikát egészen nagy biztonsággal és egészen pici mennyiségben is ki tudják már mutatni. A londoni labor olyan szempontból viszont csalódás, hogy nem volt lebukás növekedési hormonra, sem a növekedési hormonokhoz nagymértékben hasonlító, ám közvetlenül a vázizomzatra ható IGF-re. És nem feltétlenül a jobb fedőszerek miatt."

„Amiben előrelépett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, az az, hogy már nem néhány órás a kimutatás, hanem mindenképpen hosszabb időre visszamenőleg lehet igazolni a növekedés hormon jelenlétét. Peking előtt 72 óráról beszéltünk, most 21 napról. Sok orvos tudja már kimutatni a világon a növekedési hormont, a már többször említett IGF-re viszont nincs meg a mód. Az IGF azért kedvelt, mert kihagyja a növekedési hormonnak egyébként az egész testen megjelenő mellékhatásait. Ez nem jelenti azt, hogy az IGF-nek nincs mellékhatása, van bőven, de nem olyan látványos, mint a növekedési hormoné."

Van, vagy nincs IGF-teszt?

„A beharangozott IGF-ről nem lehetett hallani a londoni olimpia idején. Gyaníthatóan azért, mert nem volt meg és most sincs még rá meg a kellőképpen tökéletes teszt, pedig nagyon mondták, hogy jaj lesz nektek, akik ezzel éltek. Utólag egyértelmű, hogy mindez inkább csak a riogatás része volt."

„Elképzelhető, hogy ott állnak a küszöbön a megoldással. De lehet sportdiplomáciai vagy politikai kérdés is akár, hogy elmaradt az IGF-et leleplező teszt bevetése. Nem beszélve arról, hogy van nyolc évük, tehát bármikor elő lehet venni a levett mintákat, hiszen azokat nyolc éven át őrzik, a londoniakat például 2020-ig" - mondta Tiszeker Ágnes.

Az előszűrés működött

„Az olimpia előtti kvalifikációs évben rengeteg pozitív eset volt szerte a világon, így Magyarországon is. Nálunk tucatnyian hullottak ki olyanok, akik már benne voltak az olimpiai csapatban. Idén négy pozitív esetünk volt, ami nem sok, de még az öt sem, ha Kővágó Zoltánt is idevesszük, bár ő nem a mi eltiltásunk volt, hanem az IAAF-é. A nemzetközi atlétikai szövetség rótt ki diszkoszvetőnkre büntetést, és léptette vissza közvetlenül az olimpia előtt a versenyzéstől. De a mi négyünkben is volt, aki kijuthatott volna Londonba, és kinn bukhatott volna meg. Tehát sokkal nagyobb volt a készültség az országok részéről, sokkal nagyobb volt az előszűrés részükről, sokkal mélyebben merítettek, és sokkal többet költöttek. Mert az olimpián megbukni, az valóban nagy szégyen. Az IAAF-nek volt a legtöbb pozitív esete, magasan a legtöbb: messze atléták buktak meg a legnagyobb számban, mert a világszövetség nagyszámú kontrollt végeztet el sportolóinak körében.

Még lesznek lebukások

Az eddigi pozitív olimpiai esetek száma még növekedhet, a nyolc évig őrzött mintákát egy fejlettebb  analízismetodikával újra megvizsgálhatják.

„Londonban minden akkreditált, NOB által elfogadott labor képviseltette magát, mert ez egy fontos dolog volt. Amint azt a WADA is hangoztatta: ez egyfajta nemzetközi egység, amely a doppingellenőrzésben mind inkább kialakul és hangsúlyossá válik. A londoni pedig valóban fantasztikus labor, egyelőre ezzel a 14 pozitív eredménnyel. Mivel a mintákat az első két évben újravizsgálják, lesznek még pozitív eredmények, úgy gondolom. Peking után is még hat új született, ne feledjük" - mondta Tiszeker.