Táncosaink is ott lesznek a Világjátékokon

2012.12.18. 09:31

László Csaba triplázni fog jövőre. A magyar táncsport meghatározó alakja Páli Viktóriával kvótát szerzett a 2013-as Világjátékokra. A standardtáncok kategóriájában induló páros 2011-ben állt össze, azóta több nagy nemzetközi versenyen bizonyítottak. Legnagyobb sikerüket idén ősszel könyvelhették el, miután a hongkongi Világkupán ezüstérmesek lettek.

László Csaba jövőre harmadszor vesz részt Világjátékokon. A szentesiek táncosa 2005-ben Szövi Szilviával lépett parkettre Duisburgban, 2009-ben pedig Mikes Annával versenyzett Kaohsiungban. „Felemelő, és egyben megtisztelő érzés, hogy harmadszor is csapattag lehetek. Madridban kezdjük a szezont, már januárban. Azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb formába kerüljünk a Világjátékokra. Kíváncsi vagyok, hogy a dél-amerikaiak milyen versenyt rendeznek. Az előző két játékokon magasra került a léc. Duisburgban is, de különösen Tajvanon fantasztikus táncsportos rendezvények voltak. Kaohsiungban több, mint 10 ezren tapsoltak a latin és standard versenyeken” – mondta László Csaba.

Domokos István szerint nem volt kérdés, hogy ki kapja az egyetlen Magyarországnak szánt Világjátékok-kvótát a sportágban. „A páros jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar duó. A világranglistán a 23. helyen vannak, magyar bajnokok és több nemzetközi viadalon értek el kimagasló eredményeket” – nyilatkozta a hazai szövetség főtitkára.

A szentesi Szilvert erősítő László-Páli kettős csapattaggá válásával szépen színesedik a paletta az alakuló magyar küldöttségben. Az eddigi információk szerint ugyanis ritmikus gimnasztikában, erőemelésben, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar induló a jövő július 25-én kezdődő Világjátékokon.