Ferenc, Olívia
-3 °C
3 °C

Egerszegi élete egyetlen pofonjáról

2012.12.20. 10:39

Hetvenkettedik születésnapján, egyben életrajzi könyvének bemutatóján az ötszörös olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina is köszöntette korábbi edzőjét, Kiss Lászlót. Kiss a rá jellemző humorral jegyezte meg, belebetegedett a sikerbe, hiszen a három aranyérmet nyerő válogatott kapitánya volt a rövid pályás világbajnokságon Isztambulban, ahol megfázott.

Egerszegi az első találkozásukra nem emlékezett – Kiss Miklósnál tanult úszni, de Turi György is foglalkozott vele -, az első edzőtáborozásukat felelevenítette az Indexnek.

„Tizenegy és fél éves voltam, jó esetben harmincnyolc kiló, amikor 1986-ban Kubába mentünk. Nem kivételezett velem, nem vigyázott rám, engem is keményen terhelt. Kint meleg volt, de a víz csak tizenhét fokos, én pedig fáztam, szinte biztosan lilult a szám. Erre kiemelt a vízből, és felmelegített. Na nem adott rám egy köpenyt, hanem guggolást parancsolt a medence szélén, amíg a többiek úsztak. Valahogy így kezdődött” – mondta Egerszegi.

Az 1988-as olimpián, amikor tizennégy évesen nyert, a feszültséget oldandó, bújócskáztak. „Kizártam az erkélyre, lementem az utcára, onnan integettem neki. Sokat elárul ez a jelenet, hogy mit fogtam fel akkor az olimpiából.”

Egerszegi a könyvben élete egyetlen Kisstől kapott pofonjáról is őszintén beszélt. A Sportkórházban – már olimpiai bajnokként - kapta, a szülei is jogosnak találták, mert mindenhol keresték, de nem találták. „Igazságtalan volt” – jegyezte meg a könyvben.

Kiss pedig arról vall őszintén: sajnálja, hogy nem lett meg kedvenc tanítványa hatodik olimpiai aranyérme Atlantában (1996), mert a száz hátat kihagyták. A 400 vegyesen ugyanis Egerszegi csak harmadik lett rögtön az első nap, a száz háton eredetileg indult volna. A váltóban jobb időt úszott, mint a győztes amerikai Botsford.

„Sajnálom, hogy a százat otthagytuk – hogy a négyvegyesen normális akklimatizáció mellett meg tudta volna-e verni Mr. Smith-t, nem tudom. Viszont nincs bennem hiányérzet amiatt, hogy esetleg folytathatta volna-e négy évig. Így volt jó” – magyarázta az Edzőfejedelem című könyvben. (Michelle Smith 400 vegyesen robbant be, később doppingvétségen érték.)

Hogy ötödik olimpiáját is megnyerte Egerszegi, abban nem kis szerepe volt Kissnek, mert a 94-es világbajnokság után abba akarta hagyni az úszást, akkor jöttek ugyanis a doppingos kínaiak, akik váratlanul nagyon sok aranyat nyertek, majd szinte azonnal el is tűntek. „Akkor volt a fejük, mint a Junoszty tévé” – emlékezett vissza Kiss.

Egerszegi arra már nem emlékezett, pontosan mivel vette rá edzője a folytatásra, de a hosszú beszélgetés végén úgy állt fel, mégsem fejezi be. „Beszélni, azt nagyon tudott” – nyomatékosította az úszónő.