Gyurta és Risztov az Év sportolója
További Sport cikkek
A budapesti Syma Csarnokban adták át a kategóriák dobogósainak gálaműsorral egybekötött ünnepségen, amelyen megjelent Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Simicskó István sportért felelős államtitkár.
Gyurta Dániel lett az év férfi sportolója. A londoni olimpián 200 méter mellen világcsúccsal aranyérmes úszó csaknem 100 ponttal kapott többet, mint az előző két évben győztes, most második Berki Krisztián, a lólengés olimpiai, világ- és Európa-bajnoka. A 23 éves Gyurta 2009 után másodszor érdemelte ki az Év sportolója címet, tavaly második, 2010-ben negyedik volt.
Gyurta az olimpia aranya mellett a debreceni Európa-bajnokságon és az Isztambulban múlt vasárnap zárult rövidpályás világbajnokságon is aranyérmes volt 200 mellen. Berki az idén hatodik Eb-aranyát szerezte meg lólengésben, majd Londonban - a hazai Louis Smith legyőzésével - a szer olimpiai bajnoka lett.
A harmadik helyhez szintén olimpiai győzelem kellett: a kardozó Szilágyi Áron a magyar küldöttség első aranyát nyerte július 29-én a brit fővárosban, és ezzel a fegyvernem 13. magyar egyéni olimpiai bajnoka lett.
Gyurta Dániel: "Nagyon meglepett, hogy én nyertem a szavazást, hiszen négyen is olimpiai bajnokok lettünk egyéni számban, éppen ezért nagyon nehéz dolguk lehetett a sportújságíróknak. Különösen nagy elismerés olimpia évében a legjobbnak lenni és örülök, hogy ebben a tekintetben nagyon jó barátom, Vajda Attila örökébe léptem."
Férfiak
1. Gyurta Dániel 1109 pont2. Berki Krisztián 1017
3. Szilágyi Áron 746
4. Pars Krisztián 381
5. Ungvári Miklós 74
6. Lőrincz Tamás 34
Szavazatot kapott még: Cseh László 12, Marosi Ádám 12, Michelisz Norbert 12, Sors Tamás 8, Kiss Norbert 8, Módos Péter 5, Nagy Péter 4
Risztov Éva érdemelte ki az év legjobb női sportolója címet. A hosszútávúszó a londoni olimpián - szinte végig vezetve - aranyat nyert 10 kilométeren. Mögötte a kajakos Kozák Danuta végzett, aki a játékokon K-1 500 méteren, valamint a női kajaknégyes tagjaként is aranyérmes volt. A harmadik helyre a Londonban bronzérmes cselgáncsozó, Csernoviczki Éva futott be.
Risztov Éva: "Ez a díj az év megkoronázása. Az utóbbi években otthon néztem mindig a díjátadót és akkor nem gondoltam volna, hogy valaha még részt veszek rajta. Külön szeretnék köszönetet mondani annak a versenybírónak, aki tavaly kizárt a világbajnokságon, mert ez plusz motivációt adott, hogy elérjem a céljaimat."
Nők
1. Risztov Éva 1335 pont2. Kozák Danuta 1041
3. Csernoviczki Éva 465
4. Joó Abigél 263
5. Hosszú Katinka 155
6. Kovács Katalin 50
Szavazatot kapott még: Douchev-Janics Natasa 25, Jakabos Zsuzsanna 24, Tóth Krisztina 8, Gyarmati Anna 7, Karakas Hedvig 5, Csaj Renáta 4, Fazekas Krisztina 4, Gasparics Fanni 4, Görbicz Anita 4, Heidum Bernadett 4, Kapás Boglárka 4, Keszler Anna 4, Kotsis Edina 4, Polgár Judit 4, Szász Kitti 4
Az 1000 méteren olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes nyerte az év csapata címet. A második helyen a szintén olimpiai aranyérmes női kajaknégyes végzett, megelőzve a Londonban negyedik férfi kézilabda-válogatottat. A tavalyi győztes, az FTC női kézilabdacsapata ezúttal ötödik lett.
Dombi Rudolf: "Örülünk, hogy a sportújságírók úgy látták, mi vagyunk a legjobb csapat Magyarországon. Úgy gondolom, hogy az idén ezt sikerült bebizonyítanunk." Kökény Roland: "Kicsit nagyképűen azt mondhatom, hogy számítottunk erre a mai elismerésre, miután ebben az évben a legfontosabb versenyeket sikerült megnyernünk."
Csapatok
1. Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes 1077 pont2. Női kajaknégyes (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina) 857
3. Férfi kézilabda-válogatott 590
4. Férfi kajaknégyes 277
5. FTC női kézilabdacsapata 227
6. Női vízilabda-válogatott 145
Szavazatot kapott még: Majthényi Szabolcs, Domokos András Repülőhollandi-páros 75, Győr női kézilabdacsapata 57, Videoton FC 28, férfi jégkorong-válogatott 17, Szolnoki Olaj KK 16, női kajakkettes 12, U18-as női jégkorong-válogatott 11, magyar labdarúgó-válogatott 8, MKB Veszprém 5, DVSC-TEVA 4, Sapa Fehérvár AV19 4, férfi párbajtőrcsapat 4, női öttusacsapat 4, Tóth Krisztina, Póta Georgina asztalitenisz páros 4
Mocsai Lajos lett az év szövetségi kapitánya. A férfi kézilabda-válogatottal az idén olimpiai negyedik szakember először nyerte el ezt az elismerést, tavaly ötödik volt, míg az edzők között 2009-ben a legjobbnak választották. A női nemzeti csapattal 2000-ben Európa-bajnokságot és olimpiai ezüstérmet nyert Mocsai 2010 óta irányítja - 1989 után újra - a magyar férfi válogatottat. A második helyen a tavalyi győztes Storcz Botond, a kajak-kenusok kapitánya, a harmadikon az előző évben is bronzérmes Kiss László, az úszók vezetője végzett.
Mocsai Lajos: "Ez a díj a visszaigazolása annak a harminc évnek, amelyet a kézilabdasportban eddig eltöltöttem. Ahhoz, hogy ezúttal engem láttak a legjobbnak, az is hozzájárult, hogy a kézilabda katartikus élményekkel ajándékozza meg a szurkolókat."
Szövetségi kapitányok
1. Mocsai Lajos, kézilabda 944 pont2. Storcz Botond, kajak-kenu 911
3. Kiss László, úszás 620
4. Merész András, női vízilabda 339
5. Struhács György, birkózás 267
6. Egervári Sándor, labdarúgás 184
Szavazatot kapott még: Pálvölgyi Miklós 63, Kemény Dénes 55, Kovács István 8, Fábiánné Rozsnyói Katalin 7, Elek Gábor 4, Illyés Miklós 4, Neuzer András 4, Téglás Péter 4
Az év edzője Széles Sándor lett. A londoni olimpián 200 méteres mellúszásban világcsúccsal győztes Gyurta Dániel trénere közel 100 ponttal előzte meg a tavaly is második, 2010-ben győztes Kovács Istvánt, a lólengésben olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián mesterét. Széles először nyerte el az elismerést, tavaly harmadik, 2009-ben második volt. A harmadik helyen a tavalyi győztes Csipes Ferenc kajakosedző végzett.
Széles Sándor: "Bevallom, nem is annyira titkon reménykedtem, hogy én is megnyerhetem a szavazást, de Dani sikerében biztosabb voltam. Mindenesetre óriási elismerése ez a közös munkánknak, most pedig új kihívást kell találnunk, hogy Dani a csúcson maradhasson."
Edzők
1. Széles Sándor, úszás 6982. Kovács István, torna 605
3. Csipes Ferenc, kajak-kenu 595
4. Somlai Béla, vívás 297
5. Fábiánné Rozsnyói Katalin, kajak-kenu 291
6. Elek Gábor, kézilabda 263
Szavazatot kapott még: Szilárdi Katalin 217, Németh Zsolt 158, Bíró Tamás 83, Csernoviczki Csaba 57, Pór Péter 55, Paulo Sousa 23, Kondás Elemér 21, Karl Erik Böhn 17, Vincze Balázs 11, Mocsai Lajos 9, Kelemen Attila 5, Márton Gábor 4, Turi György 4
Az idén másodszor kiírt közönségdíjat az előző évhez hasonlóan ezúttal is Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság idei privát bajnoka nyerte. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) különdíját Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettes adta át Joó Abigél cselgáncsozónak. Hegyi László, a szervezőbizottság elnöke, a Sportcsillagok Gálaestjének főigazgatója különdíját a Magyar Szurkolói Klub kapta, a Magyar Aranylabdát, az esztendő legjobb labdarúgójának járó díjat pedig az idén Szalai Ádám érdemelte ki. A FourFourTwo magazin különdíját Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa, a Magyar Olimpiai Bizottság médiabizottságának különdíját pedig Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető vehette át.
Az MSÚSZ újra díjazta a legjobb fogyatékkal élő sportolókat: a férfiaknál Pálos Péter paralimpiai bajnok asztaliteniszező, a nőknél Krajnyák Zsuzsanna kerekes székes vívó, a csapatoknál a női kerekes székes párbajtőrcsapat, a szövetségi kapitányoknál Sós Csaba, az edzőknél Aranyosi Péter végzett az élen.