Módos 20 kilót sem tudott kinyomni, sírt

Az egész olimpia legemlékezetesebb öröme az 55 kilós Módos Péteré volt, aki miután megnyerte a bronzot, körbeszaltózta a szőnyeget, produkciója - kis túlzással - egy másik versenyszámnál, a trambulinon is értékelhető lett volna.

„A birkózókat nem lepte meg a fékevesztett boldogságom, mert volt már rá szerencsére alkalom, hogy ugyanígy szaltózzak. De mivel ez egy olimpia, nyilván mindenki látta” – kezdte a kötöttfogású birkózó.

Módosnak a londoni volt az első olimpiája, de csak azért, mert Peking előtt három nappal egy rejtélyes vérmérgezése volt, nem utazhatott ki, másfél hónapig volt a baktérium miatt kórházban.

„Összesen tizenegy hónapot hagytam ki, mert utána a térdemet, majd a vállamat is meg kellett műteni. Amikor 2009 nyarán bementem az edzőterembe, és a húszkilós rúd alá feküdtem, nem bírtam kinyomni. Súly nem is volt rajta, de a rúddal sem tudtam mit kezdeni. 53 kiló voltam, most tízzel több. A sírás kerülgetett, azt hiszem, sírtam is, látva a gyengeségemet. Aztán már csak ezért is meg akartam mutatni, hogy ennyivel nem lehet vége. Hogy innen, a padlóról igenis van felfelé út. Elég sokat szenvedtem, amíg újra 120 kilót ki tudok nyomni. De megérte. Ezért az olimpiáért, ezért az élményért megérte” – nyilatkozott Módos.

Szerinte a feszültség mellett az elmúlt három év is kiszakadt az örömszaltóikor, mert a szenvedéseitől nem tudta függetleníteni magát.

Az olimpiát négy hónappal megelőző Európa-bajnokságon megszerzett ezüstjével kapott pozitív visszajelzést, hogy újra a régi lehet, mert legyőzte azt az oroszt, Semenovot, aki az olimpiáig mindent megnyert, utána viszont a győzelmi plusz hiányzott belőle, mindketten bronzot kaptak.

A 24 éves Módos nem fog leállni, mert szeptembertől megy a Bundesligába, és sose volt rá jellemző a sok kihagyás: birkózásfüggő.

A versenye után szobatársa, Lőrincz Tamás is felszabadulttá vált - említette is neki, mennyivel könnyebb lesz így versenyeznie, hogy már van érem -, csak a döntőben tudták megverni.

Módost szülővárosában, Szigetváron a hétvégén fogják megünnepelni, egyelőre bele sem mer gondolni, mi vár rá.

„Csak a pécsi futballmeccs kezdőrúgása biztos. Az első edzőm a nagypapám volt, neki tetszettek meg a karfiolfülei, egyszerűen olyanokat akartam. Alig vártam, hogy eltörjön, és szerencsére egyszerre történt meg mindkettőnél. Na de az sem okozott akkora örömöt, mint egy a mostani bronz, mert innen van még feljebb.”