A pókerarc, az örök talány és a gimnazista

A legutóbbi két olimpiára egyaránt éremesélyes versenyzővel utazott a magyar ökölvívó-válogatott, de mindössze két meccset tudott nyerni. Pekingben Szellő Imre egy győzelemmel is éremmeccset vívott, de simán kikapott ír ellenfelétől a negyeddöntőben. Balzsayt egy kubai verte a legjobb nyolcért 2004-ben.

„2008 óta rengeteget dolgoztunk, ezért azt mondom, egy vagy két győzelem nem elfogadható teljesítmény. Többet szeretnénk” – kezdte az Indexnek Kovács László kapitány, a biztonságpolitika doktora.

Az ökölvívásban három győztes meccsel már érmet lehet nyerni, de mivel vakon, kiemelés nélkül sorsolnak, hatalmas szerepe lesz a szerencsének. Kovács kifejtette, valamennyi súlycsoportban sűrű a mezőny, a legjobbak mennek Londonba, bár a világranglista-vezető Bacskai Balázs például nem tudta kiharcolni a részvételi jogot.

„Mindhárom fiú befuthat, nem tudnám megmondani, kinek van erre a legnagyobb esélye, mert ahogy említettem, nagyon fontos, milyen ágra kerülnek.”

Kovács mindhárom olimpikonját jellemezte: „Különleges ember, egy igazi pókerarc. Nehéz az ellenfélnek megállapítania, mi van a lelkében. Mi több, még saját edzőjének sem könnyű. Magas szinten képzett, de olykor egysíkú, sokat dolgozunk vele azért, hogy az egyhangúságot megtörje, és érzelmi legyen a bunyója. Arra törekszünk, hogy be tudja hívni a ritmusváltásokat, ne süppedjen bele az unalomba” – mondta a hatvankilós Eb-bronzérmes Varga Miklósról, aki az elmúlt fél évet Milánóban töltötte.

„Az örök talány és az örök változékonyság. Két világbajnokságon is volt már harmadik, a harmadik olimpiáján sokat várunk tőle, mert mindent tud, és a pályafutását is megkoronázhatná végre. Tíz éve van a világ élvonalában, remélhetőleg képes lesz egy héten belül állandóságot, jó formát mutatni, nem saját kiismerhetetlenségének áldozata lesz, és kijön belőle a nagy eredmény”- értékelte Káté Gyulát.

„Minden megvan benne ahhoz, hogy élversenyző legyen. Az ifjúsági olimpia után két évvel már a felnőttek közt szerepel, igaz, a kategóriához még nem elég erős. Rengeteget fejlődött azonban az elmúlt másfél évben, ütőerőben, gondolatban is” – hangzott a 75 kilós Harcsa Zoltán bemutatása, aki az olimpiai eskütétel előtt érettségizett.

Kovács úgy gondolja, tanítványait nem nyomja az előző olimpiák sikertelenségének terhe. Minden nap elemzik ugyanakkor a résztvevőket, ahogy a bíráskodást is, nehogy ismét kellemetlen meglepetések érjék a versenyzőket. Részletesen megfigyelik, milyen felfogásban pontoznak a bírók. Milyen ütést pontoznak le, és melyiket nem.

A kapitány szerint a magyaros stílus még fellelhető, és nemcsak nyomokban, még ha át is alakult az ökölvívás mostanában. „A képességek önmagukban már nem elegek, a kreativitást, legnagyobb erényünket mellé kell tennünk. És ehhez jöhet még a magyaros fifika, a magyaros virtus, talán még - kimondom - a magyarság tudata is. Sikeres bokszolóink, Kokó vagy Erdei azért lettek azok, mert az előbb felsoroltak megvoltak bennük. Ennek a három srácnak megvan az állóképessége, a technikai-taktikai tudása, valamint a győzniakarása is. Ez a hármas egység kivételesen fontos a sportágban, ha ez nincs meg, ha a szék egyik lába kicsit is rövidebb, billeg a szék és felborul. Azért dolgoztunk az elmúlt négy évben, hogy stabilak legyünk, be tudjunk fejezni úgy egy gondolatot, hogy időközben eltereljük róla a figyelmet” – összegzett Kovács.