Apu rámutatott, belőle lesz olimpiai bajnok

Németh Pál jártas volt a sportágban, de Manchesterben kosarazott is 1956 után, a röplabdában is voltak sikerei, amnesztiával tért haza.

Valamiért a kalapácsvetés lett a hobbija harminc felett, és edzőként nem maradtak el a sikerei: Gécsek Tibor Eb-t, a fia, Németh Zsolt vb-ezüstöt nyert. Csak az olimpiai érem hiányzott, Pars tündöklését már nem élhette meg, mert 2009 január kilencedikén elhunyt.

Pars rá is emlékezett, amikor győzelme után nekivágott a tiszteletkörének. Mindig pluszerőt ad neki, hogy volt mesterének, második apjának szeretne bizonyítani.

„Megvannak apu edzésnaplói, mindent nagyon precízen jegyzetelt. Egy kis srácra mutatott rá, hogy olimpiai bajnok lesz. Krisztiánra. Nem utólag gyártom ezt a sztorit, tényleg ő volt az. Helyből hatalmasat dobott, amikor először beállt a körbe. Mondhatta volna rám is, ha hízelegni akart volna nekem, mégis Krisztiánra mutatott” – emlékezett vissza Németh Zsolt, Németh Pál fia, Pars jelenlegi edzője.

Apja halála után természetesnek látszott, hogy ő veszi át az irányítást, mert Horvátországban korábban tanítványai voltak, három hetet kint töltött, egy hetet itthon.

„Zsolt is az egyik példaképem volt, de igazából sok volt – mondta Pars mostani edzőjéről, Németh Zsoltról. – Gécsek is, mások is. Jó volt velük összemérni az erőnket, mekkorát ugrunk helyből, ilyesmi. Kipróbáltam én előtte sok mindent, a kislabdadobás az én korosztályomnak kötelező volt. A medicinlabdával is nagyon jól éreztem magam, mert messze dobtam. Voltam focikapus, kézilabdakapus. A hétfői magyar-szerbet ki nem hagynám itt Londonban, a barátnőm is kézilabdás, és szeretnék végre látni is valamit az olimpiából, mert eddig nem igazán sikerült. Mint ahogy a győzelmet sem sikerült magamévá tenni. Ha majd innen elmegyek, amikor beszélgetünk egy kicsit Zsolttal, ha majd beérek a faluba, na majd akkor talán”  – mondta Pars, aki megkönnyebbülést mindenképp érez, örömöt is, de hiányérzete is van, mert gyenge verseny volt.

Nyugodt verseny volt

Igaz, ezt önmagának köszönhette, mert már elsőre az élre állt. A többiek pedig nem késztették nagyobb erőbedobásra, pedig lettek volna tartalékai.

„Sokkal inkább motivált lettem volna, ha látom rajtuk, több kell tőlem, de igazából már a bemelegítésnél látszott, nem lesznek jók. Szerettem volna 82 méter fölé jutni, mert egy bajnok akkor igazán bajnok, ha legyőzi a csúcsait, de valahogy nem sikerült úgy behúznom a kalapácsot, hogy íve is legyen és az erő se fogyjon ki belőle. Nyugodt verseny volt, de ennyi baj legyen.”

Egy pillanatig sem tagadta, van elégtétel benne, mert kihullottak a fehéroroszok, és ha minden jól megy, bár egyáltalán nem szeretné elkiabálni, ezen a héten nemcsak az aranyat, hanem a négy évvel ezelőtti bronzot is megszerezte. A pekingi harmadik Ivan Tyihontól elvehetik mégis, most sem indulhatott el, nem engedte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a doppingkontroll miatt.

„Az élet visszaadja ezeket a dolgokat, csak keményen kell dolgozni. A június végi Eb-n már nagyon magabiztos voltam, tényleg 2012-re értem be, mert idén magabiztosan tudok nyolcvan felett dobni, meg sem kell szakadnom érte.”

Pars saját döntője előtt megnézte Berki Krisztián tornadöntőjét, erőt merített belőle, de ahogy korábban mondta, ő mindegyik olimpikontársáért tud szurkolni, mindenki más versenyét át tudja élni.

Még idén is nagy célok vannak előtte, nagy dobásokat akar – szeretné, ha a munka kijönne belőle, ha már az Olimpiai Stadionban nem úgy sikerült –, jövőre a vb-aranyért szeretne harcolni, mert azt még nem szerezte meg.

„Ameddig a szervezetem bírja, addig szeretnék kalapácsot vetni, elég magas szinten. Ez volt a harmadik olimpiám, akár az ötödikig is eljuthatok. Csak ehhez az kell, hogy a többiek is versenyezzenek, mert azzal nem tudok mit kezdeni, hogy menekülünk egymás elől. Nemcsak én, a nézők sem. A nézők versenyt akarnak látni. Nem véletlenül vagyunk mostohagyerekek, a megbecsülésünk nem az igazi, a futók pénzdíjának nagyjából a húsz százaléka jár nekünk. Budapesten, augusztus huszadikán is versenyezni fogok, remélem, sokan eljönnek. Most viszont mennem kell, mert a szervezetem most nem bírja sokáig, ha visszatartom.”

Ezzel a lendülettel pedig Téglásy doktorral elmentek a doppingvizsgálatra. Egy félmondattal arra utalt még, hogy gyorsan fog végezni.

„Amikor először elhajította a kalapácsot, akkor csak azt éreztem, nagyon jó erőben van a többiekhez képest, pedig csupa jót hallottunk Murofusiról, hogy azért jött át már hetekkel korábban Londonba, hogy tökéletesen akklimatizálódjon, és az edzéseken folyamatosan nyolcvan felett dobál – mondta Németh Zsolt. – A délelőtti selejtezőhöz képest azt vártam, két méterrel többet dobnak, erre fel csak Krisztián tudta hozni magát. Apura akkor gondoltam, amikor Kozmus hatodikra sem tudta megközelíteni. Na akkor rögtön ő jutott eszembe, és nem is bírtam ki könnyek nélkül. Meghatódtam, talán érthető. Az ő munkája is most jutott a csúcsra. Erre tette fel az életét. Nekem csak tovább kellett fejlesztenem az ő iskoláját, keresni a válaszokat, ha megtorpan valaki, az miért van. Segíteni, hogy jobbak legyenek. Ahogy a tanítványai változtak, úgy változott apu is, fejlődött velük. Nekem is ezt kell tennem, talán ösztönösen bele is érzek”  – összegzett az edző.

Azt a hírt kapták, hogy ezrek nézték a szombathelyi kivetítőkön a versenyt. Egy utcabáltól sem zárkóznak el, bár még nem tudják, mikor mennek haza.