Berki rontott, veszélyben a döntője

2012.07.28. 18:40

Hidvégi Vid pillanatnyilag a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen áll lólengésben az olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében.

Berki és a brit Louis Smith számított esélyesnek. A hazai versenyző 15,800-cal nyitott - el is sírta magát utána -, majd a francia Cyrill Tommasone is szép gyakorlatot adott elő (15,333). Az olasz Alberto Busnarinak sikerült még a bűvös 15 pont fölé jutnia (15,058).

Ezután jött az a vegyes csoport, amelybe a két magyart sorolták. Az első olimpiáján fellépő Hidvégi nem izgult, és egy komoly 15,100-et tornázott, amivel a harmadik helyre ugrott. Jött Berki, a szám világ- és Európa-bajnoka, aki azonban egyszer csúnyán szétnyitotta a lábát, emiatt komoly tizedektől esett el, így meg kellett elégednie 15,033-mal, ami pillanatnyilag az ötödik helyre jó.

A selejtező csak késő este ér véget, elvileg egyiken sem érezheti magukat biztonságban, de mivel papíron kevés specialista van hátra, bizakodhatnak. A fináléba nyolcan jutnak be, egy országot legfeljebb ketten képviselhetnek.

Berki Krisztián: „Dühös vagyok, mert nem tudtam megcsinálni, amit tudok. Az okokat nem tudom, de nem is akarok ezen rágódni. Igazából nem izgultam, hiszen gyerekkorom óta ezért dolgozom, élvezem az olimpia hangulatát, persze az egy más dolog, hogy tudat alatt mit élek meg. Sajnos, nem tudtam kiadni magamból, amit tudok, már az megzavart, hogy az első elem nem ment fel úgy, ahogy kellett volna, aztán a harmadikban rontottam, ettől kezdve úszott a gyakorlat, fejben is szétestem, nagyon kellett koncentrálnom. Egyébként semmi zavaró tényező nem volt, jól tudok pihenni, a kaja, a hangulat nagyon jó, nem tudom, miért pont most jött ki ilyen rosszul , hiszen nagyon ritkán fordul elő, hogy ennyire ne sikerüljön."

Hídvégi Vid: „Ennél tudok jobb gyakorlatot is, hiszen a kiinduló pontszámot tudom növelni, mivel most kimaradt egy elem. Elégedett vagyok, mivel harmadik helyen állok jelenleg, remélem, a döntő meglesz. Ez az első olimpiám, természetesen egész nap izgultam, de úgy vélem, ez normális is. Ilyen körülmények között ez egy jó gyakorlat volt."

Kovács István, vezetőedző: „Mindkét tornász kihagyott egy-egy elemet a gyakorlatokból, de Vid kivitele szép volt, ő biztosan ott lesz a döntőben. Krisztián sajnos rontott és egy elemet is kihagyott, nem sikerült a gyakorlata. Én nem láttam, hogy különösebben ideges lett volna, egy picit talán izgult, de a melegítés is rendben ment, semmi különöset nem vettem észre. A formája rendben volt, egyáltalán nem ezt a gyakorlatot ígérte. Ez van, most így sikerült, bízunk a fináléban."

Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: „Szerintem nagy volt a teher Krisztiánon, nagyon ideges volt, pedig ez nem jellemző rá, talán még soha nem láttam ennyire izgulni. Vid kiválóan teljesített, de az az igazság, hogy ő is izgult, mindkettőjüknek ez az első olimpiája. Összességében azt mondom, mindketten ott lesznek a legjobb nyolcban, emlékezzünk csak vissza a tokiói világbajnokságra, ott is egy paraszthajszálon múlt, hogy Berkinek meglett az olimpiai kvalifikáció, és a vége milyen jól sikerült, hiszen világbajnok lett. A döntőben itt is mindenki nulláról indul."

Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár: „Hídvégi jó gyakorlatot csinált, Berkit úgy érzem, egy kicsit lepontozták. Én mindenképpen bízom abban, hogy meglesz a finálé, hiszen igazi nagyágyúk már nincsenek hátra, esetleg román és orosz versenyző hozhat hasonló pontszámot, mint Krisztián."

Berki a legnagyobb esélyes, szinte mindenki biztos érmesként könyvelte el. Hidvégi negyedik volt a legutóbbi világbajnokságon, nem meglepő kitűnő szereplése.