Eddig ez az olimpia zsákolása

2012.07.30. 10:50
James Harden megmutatta a franciáknak, hogy kell zsákolni. Az amerikaiak megerőltetés nélkül nyertek.

Az amerikai kosarasoknak nem okozott gondot az Eb-ezüstérmes francia válogatott, az új Dream Teamnek kikiáltott válogatott nyitómérkőzésén könnyedén verte Tony Parkeréket.

Az európai csapat az első negyedben még tudta tartani magát, de az amerikaiak végig kezükben tartották a mérkőzést és folyamatosan növelték előnyüket. A franciák rengeteg labdát eladtak, betöréseik nem működtek, három pontos próbálkozásaik pedig pocsékul sikerültek, huszonkét kísérletből csak kettő ment be. A félidőben 52-36 volt az állás.

Az utolsó negyedre már húsz pont fölötti volt az amerikaiak előnye, jöttek is a látványos befejezések, James Harden a meccs legemlékezetesebb megmozdulását produkálta hatalmas zsákolásával.


A közel harmincpontos előny birtokában Krzyzewski edző a végén már a nyolc asszisztot kiosztó LeBron Jamest, Kobe Bryantet és a meccset 22 ponttal záró Kevin Durantot is pihentette, így az idei draft első választottja, Anthony Davids is megkapta a lehetőséget a bemutatkozásra. A végeredmény 98-71 lett, az amerikaiak Tunézia ellen folytatják.