Hatalmas meglepetés: második a négyes

2012.08.09. 11:40
A Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású férfi kajaknégyes remekül versenyezve ezüstérmes lett 1000 méteren a londoni olimpián.

A hangulatra csütörtökön sem lehetett panasz a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, a 30 ezres lelátó most is megtelt. A tribünökön, a szikrázó napsütésben több piros-fehér-zöld zászló is feltűnt, és csakúgy, mint az első döntős napon.

Az ötödször olimpiai szereplő, háromszoros bajnok Kammerer Zoltán vezette Kammerer, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Pauman Dániel alkotta férfi kajaknégyes, a Fábiánné Rozsnyói Katalin felkészítette hajó kedden előfutam-győzelemmel kezdett, ezzel középfutam nélkül  egyből a nyolcas döntőbe került. Storcz Botond szövetségi kapitány - aki korábban Kammererrel együtt nyerte mindhárom olimpiai aranyát - azt mondta a hivatalosan a pontszerzést, a hatba kerülést megcélzó egységről, hogy meglepetést okozhatnak.

A verseny nem kezdődött jól Kammereréknek, hibás rajtjuk miatt visszalőtték a startot. Másodszorra eljött a mezőny, a magyarok érthetően óvatosabban kezdtek, de 250 méternél, majd 500-nál is a második helyen haladtak az ausztrálok mögött és a szlovákok előtt. Ez a három egység kivált a mezőnyből, de a hajrához érkezve besűrűsödött a mezőny, öt-hat hajó is harcolt a dobogóért. A tavaly, Szegeden vb-ezüstérmes ausztrálok tartották vezető helyüket, a magyarok pedig óriásit küzdve másodikként haladtak át a célvonalon. A harmadik helyet a csehek szerezték meg.

Kammerer Zoltán a 2000-es és 2004-es arany után harmadik olimpiai érmét nyerte be ebben a számban, társai újoncként állhatnak dobogóra.

Eredmények, névjegyek

férfi K-4 1000 m, olimpiai bajnok:
Ausztrália (Tate Smith, Dave Smith, Murray Stewart, Jacob
Clear) 2:55.085 perc
2. MAGYARORSZÁG (Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel) 2:55.699
3. Csehország (Pavel Davidek, Lukas Trefil, Josef Dostal, Jan Sterba) 2:55.850

Kammerer Zoltán:
Születési idő és hely: 1978.03.10., Vác
Klubja: Graboplast-Győr
Versenyszáma: K-4 1000 m
Olimpiai eredményei: 3X OLIMPIAI BAJNOK - K-2 500 m (2000), K-4 1000 m (2000, 2004); ezüstérmes K-4 1000 m (2012); 1996-ban K-1 1000 m-en a középfutamban kiesett, 2004-ben K-2 500 m-en 5., 2008-ban K-2 500 és K-2 1000 m 4.
További legjobb eredményei: 3X VILÁGBAJNOK  - K-4 500 m (1997), K-2 1000 m (2006), K-4 1000 m (1999); 4x vb-2. - K-4 1000 m (2001, 2003), K-2 500 m (2009), K-2 1000 m (2010); 5x vb-3. - K-2 500 m (2002, 2006, 2007), K-4 500 m (1999), K-2 1000 m (2007); 7X EURÓPA-BAJNOK - K-2 500 m (1999), K-4 500 m (1997), K-2 1000 m (1999, 2006, 2007), K-4 1000 m (1997, 2004)

Tóth Dávid:
Születési idő és hely: 1985.02.21., Székesfehérvár
Klubja: MTK
Versenyszáma: K-4 1000 m  
Olimpiai eredménye: ezüstérmes K-4 1000 m (2012)
Legjobb eredménye: 1X VILÁGBAJNOK - K-2 500 m (2011)

Kulifai Tamás:
Születési idő és hely: 1989.05.04., Budapest
Klubja: MTK
Versenyszáma: K-4 1000 m  
Olimpiai eredménye: ezüstérmes K-4 1000 m (2012)
Legjobb eredménye: 1X VILÁGBAJNOK - K-2 500 m (2011)

Pauman Dániel:
Születési idő és hely: 1986.08.13. Vác
Klubja: MTK
Versenyszáma: K-4 1000 m  
Olimpiai eredménye: ezüstérmes K-4 1000 m (2012)
Legjobb eredményei: Eb-5. - K-4 1000 m (2012), Eb-6. - K-1 5000 m (2011)