Pato és Neymar volt nyerő a braziloknál

2012.07.29. 18:13

Az első olimpiai aranyérmükre hajtó brazilok felemásan kezdtek a C csoport első fordulójában. Fehéroroszország ellen sem voltak teljesen meggyőzőek, de Patónak és Neymarnak köszönhetően fordítani tudtak Manchesterben, az Old Traffordon, ahol szinte teljesen telt ház várta a rendívül erős kerettel érkező válogatottat.

A fehérorosz vezetés már a 8. percben jött, a brazil születésű Renan Bressan szerzett gólt, miután teljesen üresen fejelhetett a hosszú alsóba egy beívelést. A támadót nem vette komolyan a brazil védelem.

Nem sokat kellett várni a brazil egyenlítésre, negyedóra telt el a találkozóból, jött Pato. Sandro szinte helyből, oda sem nézve tette be neki tökéletesen középre a labdát, a Milan támadója közelről fejelt a fehérorosz kapuba.

A 65. percben Neymar óriási szabadrúgásgóllal szerzett vezetést a braziloknak, kb. húsz méterről, kicsit jobbról, jobbal lőtte el a sorfal fölött a hosszúba, a kapusnak esélye sem volt.

A rendes játékidő utolsó percében Oscar is betalált. A gólpassz Neymaré volt, óriási lendülettel indult meg a fehérorosz tizenhatos felé, aztán sarokkal tette csapattársa elé.

Mivel Egyiptom és Új Zéland csak ikszelt egymással, a brazilok hat ponttal már biztosan továbbjutottak.

Mexikó is nyert a B csoportban, a csereként beálló Giovani dos Santos duplájával verték 2-0-ra Gabont.

Eredmények

C csoport (Manchester, Old Trafford)

Egyiptom - Új-Zéland 1-1 (1-1)

Brazília-Fehéroroszország 3-1 (1-1)

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Brazília 6 pont, 2. Fehéroroszország 3, 3. Egyiptom 1 (3-4), 4. Új-Zéland 1 (1-2)

B csoport (Coventry Városi Stadion):

Mexikó-Gabon 2-0 (0-0)

később:

18:15 ó: Koreai Köztársaság-Svájc

A csoport (Wembley Stadion):

18 ó: Szenegál-Uruguay

20:45 ó: Nagy-Britannia - Egyesült Arab Emírségek

D csoport (Newcastle, St. James Park)

18 ó: Japán-Marokkó

20:45 ó: Spanyolország-Honduras