Jobb, mint a tévében!

2012.07.27. 23:25

Minek töltené ezt a nagyszerű péntek estét a televízió bámulásával, amikor nálunk el is olvashatja a Danny Boyle által rendezett olimpiai megnyitóünnepség közvetítését? Borzalmas viccek, rengeteg haszontalan ismeret, divat- és fingásszakértő segíti a minél kulturáltabb, ugyanakkor szakmai szórakozást.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mivel nekünk természetesen Delhusa Gjon a Nagybetűs Albán, életünk első kedvenc DG-slágerével köszöntjük a csapatot. És ne feledjük, Gjon gyermekkorát Zuglóban töltötte, és eredetileg autófényező szeretett volna lenni.

  • Meg tudják kapásból válaszolni, hogy milyen származású volt az Algériában született Albert Camus édesanyja? Tessék választani:

    a.) japán
    b.) spanyol
    c.) palóc
    d.) jugoszláv

    Na ugye, ennyit Algéria aranyesélyeiről. Bár az igaz, hogy van egy dögös női strandröplabdapárosuk.

  • Különös elképzelni, hogy ha mégis Hitler győz, akkor most Amerikai Szamoa mellett Náci Szamoa versenyzői vonulnának itt előttem, a szigetcsoportot ugyanis 1899-ben az Egyesült Államok és Németország osztotta föl egymás között.

  • Idén tele szép emberekkel, ráadásul esélyesek is, kár, hogy ilyen ronda a formaruha.

    A tartalom számít
    A tartalom számít
    Fotó: Christophe Simon / AFP
  • Amerikai Szamoainak lenni szopó, mert nem szavazhatnak az amcsi elnökválasztáson, cserébe törzsfőnökökből áll a parlament egyik háza. Mármint sajnos nem törzsfőnökökből van megépítve, hanem ők szavazhatnak benne.

  • A világ tényleg legjobb andorrais vicce sajnos angolul van és még sajnálatosabb, hogy lehetetlen lefordítani. Úgyhogy angolul nem tudó olvasóink ugorjanak, a többiek készítsék a rekeszizmukat, íme:

    An Englishman, a Scotsman, an Irishman, a Welshman, a Latvian, a Turk, a German, an Indian, several Americans (including an Hawaiian and an Alaskan), an Argentinean, a Dane, an Australian, a Slovak, an Egyptian, a  Japanese, a Moroccan, a Frenchman, a New Zealander, a Spaniard, a Russian, a Guatemalan, a Colombian, a Pakistani, a Malaysian, a Croatian, a Uzbek, a Cypriot, a Pole, a Lithuanian, a Chinese, a Tibetan, a Sri Lankan, a Lebanese, a Cayman Islander, a Ugandan, a Vietnamese, a Korean, a Kenyan, a Uruguayan, a Czech, an Icelander, a Mexican, a Finn, a Honduran, a Panamanian, an Andorran, a Moroccan, an Israeli, a Palestinian, a Venezuelan, an Iranian, a Fijian, a Peruvian, an Estonian, a Syrian, a Brazilian, a Portuguese, a Liechtensteiner, a Mongolian, a Hungarian, a Canadian, a Moldovan, a Haitian, a Norfolk Islander, a Macedonian, a Bolivian, a Cook Islander, a Tajikistani, a Samoan, an Armenian, an Aruban, an Albanian, a Greenlander, a Micronesian, a Virgin Islander, a Georgian, a Bahamian, a Belarusian, a Cuban, a Tongan, a Cambodian, a Manxman, a Qatari, an Azerbaijani, a Romanian, a Chilean, a Jamaican, a Filipino, a Ukrainian, a Dutchman, an Ecuadorian, a Costa Rican, a Swede, a Bulgarian, a Serb, a Swiss, a Greek, a Belgian, a Singaporean, an Italian and a Norwegian all walk into a very fine restaurant.

    “I’m sorry,” says the maître d’, after scrutinizing the group. “You can’t come in here without a Thai.”

  • Angola az egész világ egyik legmenőbb horgászhelye, ahol még partról is lehet cápát fogni, emellett pedig 18 és fél milliós lakosságával a Föld hetedik legnépesebb olyan országa, amelyik még sosem nyert semmilyen olimpiai érmet. A tanulság? Kössünk föl erős drótelőket, vagy marad szórakozásnak a zebusímogatás.

  • Ki hitte volna, hogy az Antigua és Barbudai fekete lakosságának bő tizede morva gyökerű huszita református, de annyira, hogy a morva egyház tagjának vallja magát. Így már nem is csodálkozunk annyira a formaruhán.

  • Szerintem maga Nagy Tigranesz, a hellenisztikus Nagy Örmény birodalom ura sem sejtette, hogy létezik közös örmény-székely vicc, ráadásul öregszexes! Méghozzá ez:

    Gyergyóban egy örmény összeszedte a rossz órákat, kijavította és árulta utána. Bemegy Pista bá a kereskedésbe, nézelődik, majd megakad a szeme egy faliórán.
    - Osztán naccságosúr, az  az óra ott a falon jól mejené?
    - Az kéremszépen nagyon jól megy, csak érteni kell hezza: amikor nyolcat mutat s tízet üt, akkor fél kilenc
    Ignác bá csak vett az örménytől egy vekkerórát, az ágya mellé tette s mindegyre figyelte, hogy jár-e rendesen. Az óra aztán éjfél után pár perccel megállt. Ignác bá hátba löki Póli nént:
    - Te Póli, áll a vacak!
    - Na hálisten... Akkó megfordulok!

  • Megint, mindig, miért?

  • Ennél is furcsább, hogy Örményország azok közé a Kaukázus-környéki államok közé tartozik, ahol irreálisan népszerűek a csatakosra izzadt, irtó szőrös, gyakran nagyokat fingó férfiak által űzött sportok, mint a birkózás vagy a súlyemelés.

  • Itt jön az első nagymenő csapat, az ausztrálok, akiknek rettentően bejöttek a kétezres évek, amikor 47 aranyérmet nyertek, szemben például a magyarok 19-ével? Mi következik ebből? Hogy ennek ellenére nekik hülyébb az angol kiejtésük.

  • El sem tudom képzelni, miért van az, hogy a magyarok képesek bármelyik szomszédos országnak drukkolni, Romániának vagy Szlovákiának is simán, de Ausztriának szinte soha. Pedig ráférne a szerencsétlenekre, akik ahhoz képest, hogy minden olimpián ott voltak, a berlinit kivéve nulla, egy vagy két aranyat nyertek és a legtöbbször nullát, mint legutóbb is.

  • Jobb, hogy nem is látják az azeri csapatot, akikkel kapcsolatban két tényt ajánlanék minden sportbarát figyelmébe: a Magyarországon messze legismertebb valaha élt azeri, vagyis Ramil Szafarov, a  baltás gyilkos fordította le azerire a Pál utcai fiúkat. És ugye mindenki emlékszik, hol vette a fejszét? Természetesen hipermarketes akcióban.

  • Barbados Rihanna szülőföldje, más érdekes információ nincs róla sport vonatkozásban, sajnáljuk, drukkolunk!

  • Végre egy szóviccnemzet! A Bahama-szigetek csapata köztudottan atlétikában erős, de annyira, hogy a 26 benevezett sportolójukból 25 atléta, az egy szem úszónőjüket cserébe úgy hívják, hogy Arianna Vanderpool-Wallace. Hajrá Bahamák!!!

  • A bahreini csapatban van egy olyan erotikusan szigorú szemöldökű céllövő asszony, hogy mi gondolatban kapásból megadtuk magunkat, amióta meg elolvastuk a sportága angol nevét, ami "Women's 50m Rifle 3 Positions", tényleg csak erotikus álmaink vannak. Hajrá Bahrein!

  • 000 DV1223345
    Fotó: Christophe Simon / AFP
  • Barbados különös, érthetlen világ! Híresen mókás nép lakja, akiknél létező műfaj a barbadosi-zsidó vicc. Azt hallották, hogy kinéz a zsidó utazó ügynök az ablakon és meglát egy nehéz bevásárlótáskát cipelő öregasszonyt meg egy öregembert az esőben. "Az lesz a napi jócselekedetem, hogy adok nekik két repülőjegyet Barbadosra" - mondja a zsidó magában és úgy is tesz. Egy hét múlva jön hálkodni az öregasszony. "Köszönöm az ingyenjegyet, Nyírő József volt a buli Barbadoson. Csak egyet mondjon meg: Ki volt az az öregember?

  • Mintha minden az olimpia szempontjából jelentéktelen állam a kék-fehér kombót választaná.

  • És íme a világ legeslegbénább sportnemzete, a bangladeshi. Majdnem 159 millióan vannak és még sohasem nyertek egy büdös érmet sem. Most is egy Amerikában született művészi tornász csaj az egyetlen reményük, de ez konzervatív pontozásos sportág, úgyhogy tuti nem most nyerik az elsőt. A himnuszuknak viszont nemcsak a szövegét, de a zenéjét is a Balatonfüred-kedvelő indiai Rabindranath Tagore írta.

  • Jó, ez tényleg jól nézett ki. Nem nyerték még, de jól néztek ki.

  • Ha a sherwoodi erdőben rendeznék az olimpiát, tuti, hogy az előttünk épp most elhaladó belgák aratnának, az aranyérmeik nagy részét ugyanis íjászatban nyerték. Eleve sokkal érdekesebb lenne az olimpia, ha minden sportoló alanyi jogon tarthatna íjat magánál, és indokolt esetben használhatná is azt. Ez például sokat dobna az olyan reménytelen sportágakon, mint a műúszás.

  • Hopp a belaruszok! A hazai komcsi sajtó imádja lukasenkózni Orbán Viktort. Bár igazuk lenne, hiszen Pekingben eggyel több aranyat, és összesen kétszer annyi érmet nyertek, mint mi.

    000 DV1223486
    Fotó: John Macdougall / AFP
  • Belizeben az a legjobb, hogy a legtöbben csónakkal járnak és közben búbánatos garifuna zenét hallgatnak. A második legjobb, hogy Belize-zel tuti pontszerző az ember ország-városban. Itt egy garifuna sláger.

  • Hát semmiért, sajnos.

  • Megjöttek az egyetlen, ruhadarabról elnevezett ország versenyzői. Hajrá, Bermuda!

  • A Beatles a legangolabb dolog, amit el tudunk képzelni, és Paul McCartney lánya már nagyon sokszor bizonyította, hogy nem csak azért sikeres tervező, mert jó helyről indult, pláne, hogy a Gucci-ház állásajánlatát is visszautasította, csak hogy hű maradjon édesanyja, az állatvédő Linda emlékéhez, mert nem volt hajlandó igazi bőrrel dolgozni.

    Nem is ez a lényeg, hanem hogy Stella McCartney 2004 óta dolgozik össze az Adidas-szal, ami egyébként az olimpia egyik legkomolyabb ruházati partnere, és olyan jó ruhákat csinált, hogy a legpuhányabb nőnek is futni/jógázni/biciklizni támadt kedve. Ehhez képest első blikkre sokan kritizálták az olimpiai csapat számára készített kollekcióját, nem alaptalanul. Én csak annyit kérdeznék, mennyire korrekt dolog olyan gatyát adni valakire, amiben alapból úgy néz ki, mintha bepisilt volna? A többi tippet nem is mondjuk, itt a kép, mi tényleg félrefordítjuk most az arcunkat:

    Mire készülnek ezekben a gatyákban?
    Mire készülnek ezekben a gatyákban?
  • Ketten. Bhután az apró, kényszeresen nyilazó Himalája-béli országok közé tartozik. Még mindig jobb, mintha műúsznának.

  • Ha lenne egy csöpp eszük, a bolíviaiak csak csíkosban járnának. De ahogy látom, sajnos nincs nekik. Humorérzékük viszont mindig volt, a 36-os, Hitler-féle olimpiára például egy darab úszót, egy Conrad vezetéknevű fickót neveztek be.