Átok ült a 110 gátas futamon

2012.08.07. 13:33

Minden idők egyik legbalszerencsésebb 110 méteres gátfutását láthattuk az olimpia hatodik előfutamában. A kilenc versenyzőből csak öt ért célba, hárman gátban buktak, egyikük már a rajtnál kiesett.

2012-08-07T100631Z 620477333 LM2E8870S2L4X RTRMADP 3 OLY-ATHL-AT
Fotó: Stefan Wermuth / Reuters

A futam legnagyobb vesztese a kínaik sztárja, a verseny egyik favoritja, Liu Hsziang lett. A futó az első gátat letalpalta és elbukott. A futam után vádliját fájlalva fél lábon ugrálva hagyta el a pályát. Liunak nincs szerencséje az olimpiákkal, négy évvel ezelőtt, Pekingben, hazai pályán sem adhatott bele mindent. A korábbi olimpiai- és világbajnok sérülésből tért vissza, csak azért állt rajthoz, hogy megmutassa magát szurkolóinak. Tavaly már újra egészen jó időket futott, és Teguban ezüstérmes lett a vb-n, igaz, idén is keveset versenyzett kisebb sérülések miatt.

Liut szinte másolta a kettes pályán futó Shane Braithwait. A barbadosinak is legyőzhetetlen volt az első gát, és nagyot esett. A lengyel Artur Noga már addig sem jutott el, a rajtgépből felállva a combjához kapott, és pár lépés után meg is állt.

A szenegáli Moussa Dembele egészen sokáig hibátlanul eljutott, de az utolsó előtti gátban ő is megbotlott, ugyan átjutott rajta, de már nem volt képes korrigálni a szétesett mozgását és átesett a másik pályára.

A futamot öten fejezték be, Baji Balázs 13.76-tal lett az utolsó, nem jutott az elődöntőbe, az ötödik futamban Kiss Dániel futott, de ő sem megy még egy kört, hatodik helye és 13.62-je kevés volt ahhoz.

Kína összeomlott kedvence kiesése után, de van, aki nevet a sérültön

A kínai televízió riportere élő adásban sírta el magát, amikor arról kellett beszámolnia, hogy Liu Hsziang bukott, és kiesett az olimpiáról. A hazájában hihetetlenül nagy sztár Hsziang 2004-ben, Athénban bajnok lett 110 gáton, de négy éve otthon, Pekingben sérülten tudott csak elindulni, és esélye sem volt döntőbe jutni. Tavalyra jött rendbe teljesen, a vb-n már második lett, újra nagy eredményt vártak tőle. A kínai internet vele van tele, van, aki azt írja, "Liu 1,3 milliárd ember szívét törte össze", de olyan is, aki élcelődik: "Liu a legjobb színész a világon", arra utalva, hogy újra kisebb sérülésekkel indult, és amúgy sem lett volna sansza továbbjutni, jó eredményt elérni. Valószínűleg még nem tudták, hogy újra súlyosan megsérült, a kínai atlétikai csapat vezetője később elmondta, a jobb lábán valószínűleg achilleszín-szakadást szenvedett legjobbja. A klasszis száma ugyanaz volt, mint Pekingben, 1356.