Hatos sem lesz olimpiai induló

2012.04.20. 16:08

A 74 kilós Hatos Gábornak nem sikerült a bravúr, kikapott a londoni kvótáért vívott elődöntőben az orosz Adam Szajtyijevtől a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjén, melynek első, pénteki napján hat szabadfogású súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le. A 28 éves szombathelyi birkózó a könnyed negyeddöntős győzelem után a sportág egyik legendás alakjával, az olimpiai, kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Szajtyijevvel nézett farkasszemet, aki hat év után tért vissza a szőnyegre.

Az első percben csak méregették egymást a felek, aztán a 2006-os Eb-n és a 2010 vb-n bronzérmes Hatosnak egy lábra indított akciót megkontrázva sikerült ellenfele mögé kerülnie. Azonban amikor állásból folytatódott a küzdelem, nem tudta kivédekezni az első menetből hátralévő fél percet: Szajtyijev előbb lábra támadásból, majd pörgetésből szerzett pontot (1-2).
A második két percben előbb álló helyzetből, aztán egy hosszú földharcot követően hajtott végre mögé kerülést Szajtyijev, akin egyáltalán nem látszott a hatéves kihagyás, egész nap akciódús birkózást mutatott be. Befejezésként még egyszer ledöntötte Hatost, így magabiztosan jutott döntőbe (0-3), s harcolta ki egyúttal a londoni indulási jogot.

Hatos veresége azt jelenti, hogy a szabadfogású szakágnak továbbra sincs egyetlen indulási joga sem, mivel korábban a 96 kilós Kiss Gergely második, Molnár Róbert (55), Molnár József (60) és Wöller Gergő (66) pedig az első meccsén kikapott, így egyikük sem szerzett kvótát. Szombaton még a 120 kilós Ligeti Dániel próbál szerencsét, illetve megkezdődik a kötöttfogásúak küzdelme. Akik most sem szereztek kvótát, azoknak még két lehetőségük maradt: jövő hétvégén a kínai és a két hét múlva esedékes helsinki kvalifikációs verseny.