Ilyen lábbal csoda az ötödik hely is

2012.07.30. 18:32
Pár éve a világ legjobb junior dzsúdósának választott Karakas Hedvig élete első olimpiáján bronzért küzdhetett.

„Egy fillért nem adtam volna azért sem, hogy egyáltalán meccset nyer. A celjei edzőtábor után, vagyis június közepén volt egy izomszakadása, aminek a gyógyulási ideje a legoptimálisabb esetben is két, de inkább két és fél hónap. Könnyen kiszámolható, mennyi idő telt el azóta. Hédi az akarat csodája, hogy így tudott küzdeni és harcolni, pedig fájt a combja, különösen, ha megrúgják” - mondta a végül az ötödik helyet megszerző 57 kilós versenyzőről orvosa, Hidas Péter.

„Lehetett volna kicsit agresszívebb a bronzért, mert sajnos csak kis ideig érvényesült az akarata, annyira pedig nem, hogy intést harcoljon ki, amivel egyenlíthetett volna. Azt hiszem, ennyi volt benne. A második meccs, brazil ellenfelének kizárása után megjött az étvágy persze, még ha ennek az óriási hibának, a lábra nyúlásnak is köszönhette Hédi a továbblépést. Elégedett vagyok” - magyarázta az edzője, Illés Sándor.

„Kihoztam magamból a maximumot. Ha azt vesszük, már az első meccs megnyerése nagyon kevésen múlt, hiszen 12 másodperccel a vége előtt sikerült ippont dobnom. Onnan azonban visszajöttem. Elfogadtam a megosztott bírói döntést, a román Caprioriu jobb volt a négy közé jutásért. A bronzmeccsen a francia lány, Pavia irányított, kellemetlen a stílusa, kaptam már ki tőle, most volt egy pillanat, amikor majdnem sikerült egy akció, de csak majdnem” - összegzett a 21 éves Karakas Hedvig.