Fábiánné: Olyat csináltam, mint még soha

2012.08.09. 18:09
Kozák Danuta egyéniben is megszerezte aranyérmét 500 méteren. A férfi kajak négyes nagyon örült ezüstjének, Kovács Katalinék már nem annyira voltak boldogok a második helyezéssel.

Kozák Danuta még az előző napi aranyérmét sem tudta feldolgozni, és most egyből nyert mellé egy másikat is. Ráadásul az ukrán riválist, Oszipenkót legyőzve. „Kétszeres olimpiai bajnok vagyok, és elmondhatatlanul boldog. A döntőben azt csináltam, amit gyakoroltam, amire képes vagyok. Nem néztem a többieket, viszont a szurkolókat végig hallottam, most is rengeteget segítettek. Annyira kiabáltak a nézőtérről, hogy azt hittem, nagyon nagy meccsben vagyok. Csak a célban néztem körbe, akkor tudatosult bennem, hogy mögöttem van mindenki. Hallottam, hogy két arannyal én vagyok az egész olimpia legeredményesebb magyar sportolója. Legszívesebben a családommal, a barátommal ünnepelnék, igazából nem szeretem a reflektorfényt, de az olimpiai aranyakért cserébe még ezt is kibírom" – mondta Kozák.

Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa-duó 500 méteren küzdött a címvédésért, de végül a németek nyerték meg, így ők ezüstérmet szereztek.

„Sokan vigasztalnak, hogy a tegnapi aranyérem után szép ez az ezüst is. Csakhogy mi nagyon szerettünk volna nyerni, és őszintén sajnálom az elszalasztott lehetőséget. Úgy látszik, nekem az utóbbi három olimpián ez a formám: egy arany, egy ezüst. Talán az hiányzott, hogy nem voltunk elég robbanékonyak" – mondta az elkeseredett Kovács Katalin.

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes ezüstöt szerzett az 1000 méteres döntőben.

„25 éves pályafutásom alatt most fordult elő először, hogy könnyeztem a rajt előtt. A stégen Kati néni odajött hozzánk, leguggolt mellém és azt mondta, hogy Húzd meg, öreg! Nagyon meghatódtam, és azt mondtam, már csak az ő kedvéért is belehalok. Végig éreztem, hogy jó helyen vagyunk, a hajrában még indítottunk is egy nagyot, kicsit rá is mentünk az ausztrálokra, de közben hátulról jöttek a többiek is, szóval egyáltalán nem bánkódunk az ezüst miatt. Sőt! Ez egy megnyert ezüst, amihez ráadásul nagyon nagy versenyt kellett futnunk, talán ez volt életem legnagyobb versenye. Óriási a boldogság, hiába nyertem korábban már három aranyat, nagyon örülök az ezüstnek" – mondta Kammerer.

„Leírták ezt a négyest, sokan mondogatták, hogy még döntőbe sem fogunk jutni, aztán tessék, itt lóg a nyakamban az ezüstérem. A nap egyébként ugyanúgy kezdődött, mint máskor. Virágot szedtem Kati néninek, mielőtt eljöttünk a szállodából, máskor is gyakran meglepem hasonlóval. Aztán lekísért minket a stéghez, mindenkinek nyomott egy puszit a fejére, úgy láttam, hogy ő is könnyezik és szipog. Az volt az álmunk, hogy dobogóra álljunk, legbelül mindannyian reménykedtünk benne. Tudtuk, hogy nagyon jó a négyes, rengeteg munka volt benne, az volt a kérdés, hogy kijön-e. Kijött, mert nagyon profin csináltunk minden" – mondta Pauman.

„Megcsináltuk. A hajrában azt éreztem, hogy megyünk rá az ausztrálokra, hátulról meg jön a mezőny, szerencsére tudtuk tartani a második helyet. Felejthetetlen élmény, hogy mennyien ünnepeltek minket, amikor felálltunk a dobogóra, sőt én már menet közben is hallottam a magyar szurkolótábor hangját. Nekem is meghatározó volt Kati néni gesztusa a rajt előtt, megsimogatta a fejünket és azt mondta, tegyük, amit tennünk kell" – mondta Tóth.

„Ha az első rajtot elengedik, talán még jobb lehetett volna, de a másodikkal sem volt baj. Technikailag tökéletesen együtt eveztünk, jó ütemben haladtunk, pont az utolsó 20 méterre készültünk el az erőnkkel, de onnan már bevitt a lendület meg a lelkesedés. Én a felkészülés alatt, de még itt a helyszínen sem gondoltam volna, hogy ezüstéremmel a nyakunkban utazhatunk haza. Amikor beértünk a célba, először azt hittem, hogy negyedikek vagyunk. Elkezdtem izgulni, hogy mennyire rossz lenne, ha nem kapnánk érmet, aztán Dani üvöltötte, hogy másodikak lettünk" – mondta Kulifai.

„Örülök a fiúk sikerének. Ez egy fantasztikus csapat, a gyerekek nem kritizálják, hanem mindenben segítik egymást. A rajt előtt olyat csináltam, mint még soha. Mindegyiknek sorban adtam egy puszit, és mondtam, hogy lélekben én is bent ülök a hajóban, értem is hajtsanak. Én is megkönnyeztem ezeket a pillanatokat, és most hallom, hogy nekik is rengeteget jelentett a pályán. Köszönöm a fiúknak ezt a szép élményt, és köszönöm Storcz Botondnak, hogy a támadások ellenére nem változtatta meg az előzetes válogatási elveket, tartotta a szavát, és bizalmat szavazott ennek a négyesnek" – mondta Fábián Lászlóné.