Csernoviczki-csoda, Cseh-csalódás

2012.07.28. 23:26
Három magyar olimpiai pontszerző a londoni olimpia első napján, Csernoviczki Éva dzsúdóban bronzérmes, Hosszú Katinka negyedik, Kis Gergő hatodik lett úszásban. A kínaiak egyelőre tarolnak, az uszodában és az evezőspályán rekordok dőltek meg.

Sokkolóan kezdődött az első nap a magyar olimpiai csapatnak. Cseh Lászlót mindenki éremesélyesnek tekintette 400 vegyesen, de még a döntőbe sem jutott be, kilencedik lett. Csalóka volt, hogy a szám kétszeres bajnokával, Phelpsszel is tudta tartani a tempót. Az amerikai a döntőben sem tudott megújulni, Lochte nagyon megverte.

A nőknél Hosszú Katinka simán bejutott a döntőbe 400 vegyesen, ott a negyedik lett, számában úszták az olimpia első világcsúcsát. A kínai Je Si-ven elképesztőt ment az utolsó 150 méteren. Jakabos Zsuzsanna a döntőt sem érte el, Csehhez hasonlóan kilencedik lett.

Kis Gergő 400 gyorson szokásához híven jól hajrázott az elődöntőben, ötödik idővel döntőzött, ahol végül a hatodik helyet szerezte meg.

Gyurta Dániel gyengébbik távján, 100 mellen úszott kétszer is országos csúcsot, kétszer is áttörte az egyperces határt. A vasárnapi döntőbe a hetedik helyen jutott.

Felemásan szerepeltek a magyar asztaliteniszezők, az ötödik olimpiáján részt vevő Tóth Krisztina első mérkőzését megnyerte a venezuelai Ramos ellen, majd szoros meccsen, három meccslabdát bukva kikapott a tajvani Csen Szu-jutól. A férfiaknál Pattantyús Ádámot az ausztrál Henzell verte, míg Zwickl Dániel a nála esélyesebb dán Allen Bentsent.

A nap legnagyobb magyar sikerét a dzsúdós Csernoviczki Éva érte el, aki a vigaszágon a bronzmeccsig jutott, ahol a nála esélyesebb japán Fukumi Tomokót verte a ráadás három percében, aranyponttal.

A bokszolóknál Harcsa Zoltán 75 kilóban megnyerte első meccsét, a venezuelai José Menez Espinozát 14-11-re verte, és a legjobb 16 közé jutott.

A lólengés favoritjának, Berki Krisztiánnak nem ment igazán, egy elemet kihagyott, egyet pedig rontott a selejtezőben. Izgulnia kellett, hogy döntőzhet-e, de végül a későbbi csoportokból senki sem előzte meg. Hídvégi Vid sem a legerősebb gyakorlatát mutatta be, de harmadikként a döntőbe jutott.

Kína, Kína, Kína

Négy évvel ezelőtt Pekingben Kína lett az első az éremtáblázaton, Londonban is jól kezdtek. Az első arany egyből az övék lett, női 10 méteres légpuskában Ji Sze-ling nyert. Az úszóknál a már említett Je Si-ven világcsúccsal győzött 400 vegyesen, 400 gyorson pedig Szun Jan nyert olimpiai rekorddal. Negyedik aranyukat női súlyemelésben Vang Ming-csüan nyerte.

Férfi 100 méter mellen Van der Burgh ért el olimpia rekordot, vasárnap a döntőben tovább javíthat az idején. Az evezőspályán három rekord is megdőlt, női kétpárban és férfi egypárban olimpiai csúcsot mentek, férfi kormányos nélküli kettesben pedig világrekordot húzott az új-zélandi Hamish Bond-Eric Murray páros 6:08,50-nel. Ugyanebben a számban a Simon Béla, Széll Domonkos páros reményfutamra kényszerült.

A kínaiak mellett az olaszok is jól állnak az éremtáblázaton. A íjászatban a csapataranyat szerezték meg, női tőrben taroltak, győzött Elisa Di Francisca, második Arianna Errigo, harmadik Valentina Vezzali. Mohamed Aida a 16 között kiesett.

A britek szinte már előre odaadták Mark Cavendishnek az országúti kerékpár aranyát, de esélye sem volt megszerezni, a visszavonuló Alekszander Vinokurov alakított nagyot.